Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Korábbi értékelésem megújítása több szempontból is indokolttá vált. Ez a Stühmer kávézó és bolt évek óta - 2012-ben nyitottak - működik a Jászai Mari tér közelében, a téli szezonban ez az egyik fontos szaloncukor beszerzési bázisunk, bár mindig többfélét szoktunk venni, de a prémium kategórián belül, valamint születésnapra, névnapra szoktam innen bonbont vásárolni, de ha már itt járok, természetesen megnézem az akciókat, és egy finom kávé is jöhet.
Most azonban hatalmas változások történtek a Stühmer háza táján, ugyanis a közelmúltban közvetlenül a régi üzlet mellett nyitottak egy klasszikus cukrászdát és kávézót. Ennek a bejárata nem a Pozsonyi út felől, hanem a Katona József utcából nyílik, saroképület. A beltér klasszikus tradicionális cukrászda berendezés, csinos asztalokkal, ülőhelyekkel. Nem zsúfolt. A pultnál kell rendelni, de a süteményt, kávét kihozták az asztalhoz. A sütemények, torták kínálata bőséges, igazán nehéz volt a választás. Végül egy fehércsokis málnás tortaszelet mellett tettem le a voksomat (1790 Ft), amely nem okozott csalódást, nekem kifejezetten ízlett. A két kiszolgáló hölgy közül az idősebb nem volt kedves. Most a nyári időszakban fagylaltot is árusítanak. Vasárnap zárva vannak. Erős 4 pont.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
A Stühmer mindig jó választás, ha az ember Karácsonykor szaloncukrot vásárol, ha születésnapra vagy egyéb alkalomra bonbont szeretnénk vinni a háziasszonynak vagy a gyerekeknek, de a szeletes csokoládék, drazsék, dobozos desszertek is kitűnőek. Legutóbb a gyerekek születésnapjára vásároltam itt bonbonokat.
Két nagy doboznyit, amelyeket egyenként válogathattam össze. A gyerekeknek természetesen alkoholmentes csokikat válogattam, de így is bőséges kínálatot találtam. A teljesség igénye nélkül: karamellás, rózsaborsos, kandírozott narancsos, gianduja - mogyorókrémes, mandulás fehércsokis, levendulás, kávés, epres, pekándiós, mákos fehércsokis, lime-os, zöldetás. . . én azért útközben bedobtam a számba egy eperlikőröset. . . Ár-érték arányban szerintem nagyon jó választás a Stühmer, lényegesen olcsóbb, mint a hasonló kézműves bonbonok, de a minőség nagyon jó és a választék is bőséges. A kiszolgálás inkább lassú, mint gyors, de legalább van idő nézegetni, szemezgetni. A kávé is nagyon finom itt, és lehet helyben is kávézni, én szoktam is. Vettem még pár csokiszeletet is, ami máshol nem kapható (étcsokis, rumos-narancsos/ 179 Ft).
A Stühmer csokoládé az egyik kedvencünk, s nem azért, mint amivel egyik jóbarátom poénkodik, hogy valójában Stürmer a nevük, csak nem vállalják ezt fel politikai okokból, hanem azért, mert megfizethető és minőségi árut adnak. A Pozsonyi úti üzletükbe betérve egy kávéra esett a választásom s ha már ott voltam, vittem a gyerekeknek is valami töltött csokoládét.
Közben elbeszélgettem a kedves hölggyel, míg vártam turnétársamat, mert épp senki nem volt az szépen berendezett, esztétikus üzletben. Kitűnő hely a Stühmer csokoládézó-kávézó, jó szívvel ajánlom mindenkinek.
Azoknak ajánlom, akik hozzám hasonlóan a csokoládé rabjai. Évek óta visszajáró vendég vagyok itt. Nagyon finom kakaót, kávét és forró csokoládét lehet kapni, amit a kis asztalkánál kényelmes, párnázott lócán lehet elfogyasztani, közben a kiszolgáló hölgyek készségesen mesélnek az újdonságokról, és mindig tudnak ajánlani valami újabb finomságot, amit érdemes kipróbálni.
Kézzel készített kézműves desszerteket lehet kapni, ami mindenki az ízlése szerint, egyenként tud összeválogatni. Nekem a levendulás és a narancsos-étcsokis a kedvencem. Legutóbb a holland karamellás ostyát próbáltam ki, az is nagyon finom volt. Elvitelre is rengeteg féle táblás csokit és dobozos desszertet lehet kapni.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.