Na, akkor újra

(A 2-3 napja írt értékelésem eltűnt valahol az éterben, talán az éjfél környéki közlés miatt) Szóval, egy elég vacak ebéd után az emeletről elmenekültem és kerestem valami helyet, ahol megváltoztathatnám a szám utóíz-összetételét. Átnézve a korláton megpillantottam a mélyben az á table! egységét, de nem ugrottam le közvetlenül légvonalban, hanem a mozgólépcsőt használtam. Bent, a pékségpresszókában alig ült valaki, talán egy család kvaterkázott mindössze. A lány a pultban nagyon kedves volt, itt italválaszték alig, hát kértem abból a kevésből egy palackosat, emlékem szerint áfonyásat, meg utána egy kávét. Ez egy nagyon jó hely, őrzi a máshol megszokott színvonalat a nyócker ölelése ellenére. És amíg ott eliszogattam, rámborult az a szürreális kép, hogy itt ülök a legmélyén, a nagy, többemeletes aréna alján, annak középső udvarában, felettem, több szinten emberek trappolnak, csoszognak százszámra, és ahogy elcsoszognak a sztratoszférában, a cipőjük talpáról szépen lepereg a kosz, és szálló por képében (pl. sikátori instant kutyaürülék), szépen, lassan, szállingózva belep engem, a hajamat, a kávét. az üdítőt, a süteményeket...