A helyzet az, hogy nem itt ebédeltem, azt elkövettem máshol, de azért itt is ettem-ittam valamit, hogy képbe legyek. Nagyon megörültem neki, hogy gazdagodtunk egy ukrán büfével. Az eddig ismert budapesti ukrán éttermeket kedveltem korábban is. Érdekes kaland lehet pont egy ilyen politikai közegben megnyitni egy új büfét, amikor az állami média csapjaiból reggeltől estig zuhog a gyűlölet a szomszéd népre, a legsötétebb bűnözőknek, ételmérgezőknek, Sátánnak és rémnek ábrázolva őket, és létezik néhány magyar, aki el is hiszi ezt a kegyetlen propagandát. Tehát történelmi ellenszél van éppen. Én inni kértem, a nő, aki a pultban állt, érdekesen, bájosan használja a magyart, szóval kompótot ajánlott, az én ismereteim szerint ez inkább egy erdei gyümölcsös limonádé volt, mi annak neveztük volna, szóval egy nagyon jó pohár hideg lé, az alján úszkáló gyümölcsdarabokkal. 600 forint volt és finom. De ne álljunk meg itt, akkor már legyen nekem egy amolyan buktaféle is, az is 600 forint, és az is finom, friss, puha tészta, lekvárral. Hát most ennyi volt. De azért ez visszatérős ám, hiszen egy ukrán borscs-kóstolás meg bizonyos húsos batyúk élvezete elengedhetetlennek tűnik, szóval, megint el kell majd mennem valamikor a Fehérvári úti piacra.
