Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Erős zuhanórepülésben

Tortuga Étterem BudapestTortuga Étterem Budapest a térképen

Gyenge 2020. júliusban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2020. július 4.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Nagy társasággal voltunk a vírus mizéria után.
Első nagy meglepetésem, hogy az étlap a töredékére zsugorodott, mindössze egy ízléstelen oldal, az eddigi szépen kivitelezett könyvecske helyett.
A legnagyobb baj, hogy ezt a foglalásnál több telefonos beszélgetés alatt sem említette senki, így komoly hátrányból indult a hely.
Az ételek nagyjából jók voltak, de az adagok nagyon összementek, és több a tészta mindenen mint a hús vagy maga az étel, mondhatni brutálisan kicsit a hús, megnőtt a köret. Mindezt persze nem olcsón.
A kiszolgálás lassú volt, még éppen az elviselhetőség határán, és a jó társaság és nagy dumálások ellenére is volt, hogy már mindenki zúgolódott a késések miatt. Pedig vendég alig volt.

A klíma nem működött, a kis külön helyiségben rettentően fülledt volt a levegő, semmi szellőzés nincs. 14-15 főnél ez már komoly probléma.

Egy darabig biztosan nem jövünk, pedig már igen sokszor jártunk itt, és másoknak is ajánlottuk. Mostanában nem fogjuk ezt tenni.

A személyenkénti fogyasztás is nagyon sokra jött ki, egyáltalán nem tükrözi a kapott szolgáltatás értékét, nagyon túl van árazva.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Gyenge
Kiszolgálás:Gyenge
Hangulat:Gyenge
Ár / érték arány:Gyenge
Tisztaság:Átlagos

Tortuga Étterem további értékelései

2018.03.23gyerekekkel
Átlagos
A hangulata az étteremnek egyedi nem egy megszokott dizájn. Már belépéskor feltűnt, hogy nincs valami meleg a vendégtérben, ezért még én akinek mindenhol melege van is magamon hagytam a pulóvert amiben érkeztem. Az asztalhoz üléskor a szokásos körök, étlap, ki mit iszik stb-stb.. Az ételek...
2018.02.06a párjával
Vasárnap voltunk az étteremben a férjemmel egy születésnapi ebéd alkalmából, kettecskén. A bejáratban kordon és egy felirat állta utunkat, miszerint várjunk, míg beengednek és az asztalunkhoz kísérnek. Egy percen belül jött is a személyzet egy tagja, udvariasan elvette és felakasztotta a...
2017.08.15gyerekekkel
Születésnapi ebéd helyszínéül választottuk a Tortuga éttermet. Két gyermekünkkel mentünk, akiknek mondanom sem kell, hogy nagyon tetszett a hely. Engem is lenyűgözött, hogy a teknősük szabadon ide-oda járkálnak. Szerintem ettől egyedi és különleges az étterem. Az ételek is nagyon finomak voltak,...
Népszerű szállások a környéken
Vulkán Wellness Hotel és Kemping Celldömölk - Kikapcsolódás nyugdíjas kedvezménnyel
Kikapcsolódás nyugdíjas kedvezménnyel
2024.06.14-ig
Vulkán Wellness Hotel és Kemping Celldömölk
60.680 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Gotthard Hotel Szentgotthárd - Senior 55+ ajánlat fürdőbelépővel
Senior 55+ ajánlat fürdőbelépővel
2024.12.23-ig
Gotthard Hotel Szentgotthárd
42.120 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Sándor Hotel Pécs - Napi ár reggelivel
Napi ár reggelivel
2024.12.23-ig
Sándor Hotel Pécs
34.900 Ft / 2 fő / éj-től reggelivel