Ma újra a végállomáson

Egy ideje nem jártam már a Tranzitban, vagy az ő hibájuk vagy inkább az enyém, De ebben a szeles napsütésben éppen jólesett egy kis séta a kávézóba, bár az ebédelés szándékával. Kb. du. 13 óra lehetett, de az emberek nem nagyon ettek, ez inkább mégis egy kulturközpont, a vendéglátó jellege másodlagos. Reggelizni, uzsonnázni sokkal többen szoktak itt, a választék is erre van kihegyezve. A konfitált kacsacombról jó emlékeim voltak, most is azt kértem. Várni kellett rá. Ételfutárok adják egymásnak a kilincset, viszik a megkívánt kajákat szerteszét. Az ittülők meg olyan kis home office módon inkább laptopoznak, fülhallgatóval kommunikálnak, teáznak. Egy-egy lány elfoglalja a nagy, hatszemélyes asztalokat, a puha süpedőst, sok párnával meg takaróval, kell is a takaró persze, ezt az óriás, magas hodályt nehéz kifűteni, pláne, hogy az üvegablakok nem annyira szigetelik a hőt. Nagyon finom volt a kacsa, intelligens ebéd, intelligens ízekkel, halkan szól közben a zongora, ez egy üde kis sziget, egy menekülőhely a nagyváros brutális hatásai elől.