Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Üldögélünk, várakozunk

Bécsiszelet Vendéglő - Hengermalom út BudapestBécsiszelet Vendéglő - Hengermalom út Budapest a térképen

2017. augusztusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2017. augusztus 28.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Voltunk már itt pár évvel ezelőtt, akkor még Ferenc Ferdinánd névre hallgatott az étterem. A cégtáblán kívül nem változott semmi, a berendezés, a békebeli fogások, a bőséges adagok, a kitűnő cseh sör ugyanaz. Talán csak a személyzet létszámát csökkentették. Nem kellett volna. Az egy szál pincér nem győzi az iramot, bár nem sok a vendég. Hogy az ételre jó fél órát vártunk, az - többféle frissen sültet tartalmazó vegyes tál lévén - még csak elfogadható, de az étkezés befejeztével is vagy húsz percig ültünk a romok fölött, míg végre leszedték az asztalt. A kiszolgálás pontozásánál nem tudom figyelmen hagyni ezt a körülményt. A pincér udvarias, és megteszi, ami tőle telik. Személy szerint jobb jegyet érdemelne, de ez akkor sem egy színvonalas kiszolgálás.
Az étel minden összetevője jó ízű volt, és még egy tejszínhabos fagylaltot is kaptunk a ház ajándékaként.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:Gyenge
Hangulat:Átlagos
Ár / érték arány:Átlagos
Tisztaság:
Fényképek (6)
Bécsiszelet Vendéglő - Hengermalom út Budapest - Külső képBécsiszelet Vendéglő - Hengermalom út Budapest - BelsőBécsiszelet Vendéglő - Hengermalom út Budapest - BelsőBécsiszelet Vendéglő - Hengermalom út Budapest - Étel/italBécsiszelet Vendéglő - Hengermalom út Budapest - Étel/italBécsiszelet Vendéglő - Hengermalom út Budapest - Étel/ital

Bécsiszelet Vendéglő - Hengermalom út további értékelései

2020.10.02egyedül
Átlagos
Ma itt ettem, de a hely neve már Bécsiszelet Vendéglő. Érdekes kétarcúság jellemző rá. Egészen lepukkant környéken van, ha úgy vesszük, lakótelepek és ipari romok között, de belül azért van egy bizonyos polgári patinája is, meg egy bizonyos, félig-meddig proli kültelkisége. De nézzük a jobbik...
2017.09.27családjával
Átlagos
A kedves fiatal pincérlányok alig szoknyában nem tudják, milyen bora van az étteremnek. Az étlapon is csak annyi van, hogy egri vagy a ház bora. De hogy milyen szőlőből?? Ráadásul sajnos azt sem tudják, hogy a következő pohár száraz vörösbort - ha már a vendég mégis megelőlegezte a bizalmat az...
Népszerű szállások a környéken
Park Inn by Radisson Zalakaros Resort & Spa - Napi árak
Napi árak
2025.12.24-ig
Park Inn by Radisson Zalakaros Resort & Spa
61.215 Ft / 2 fő / éj-től all inclusive ellátással
Hotel Helikon Keszthely - Ikonikus feltöltődés a Helikonban
Ikonikus feltöltődés a Helikonban
2024.07.01-ig
Hotel Helikon Keszthely
93.500 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Freya Zalakaros - Senior ajánlat fürdőbelépővel
Senior ajánlat fürdőbelépővel
2024.12.20-ig
Hotel Freya Zalakaros
121.890 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval