Nosztalgiából. Egyszer!

Úgy ezer évvel ezelőtt gyakran jártunk ide a kollégákkal ebédelni. Akkoriban még megfizethető volt, és a gyomrunk is jobban bírta a nehéz magyar ételeket. Egyikünk kifejezett kedvence volt a csókakői kolbászleves, amely azóta népszerű, ikonikus fogássá nemesedett ehelyt, ma is az étlapon tartják. Fotója az étlapról.
Az étterem hangulata változatlan: piros kockás abroszok, faburkolat a falakon, robosztus, fából ácsolt boxok. Nem változott az elmúlt évtizedekben. Csak a mi hajdani kedvencünk, az utcára kinyúló üvegezett terasz tűnt el, mint a pincérnőtől megtudtuk, már 17 évvel ezelőtt elbontották. Ilyen régen voltam hát itt, hogy ezt sem tudtam.
Ami még az étterem berendezését illeti: természetesen kétszemélyes asztalhoz ültünk, de olyan pici az asztal, hogy a két tányér és a poharak mellett még az evőeszközös kistányérnak is alig volt hely. Egy kenyérkosár semmiképpen nem férne el. Még jó, hogy nem kértünk kenyeret...
A kiszolgálásunk most is gyors és szakszerű volt, ebben nem volt hiba. Az ételeinkhez más köretet szerettünk volna, mint amivel az étlapon szerepeltek, és ez a csere sem okozott problémát, rugalmasan megoldották. Csak hát a rizs és vegyes köret helyett kért steak burgonya itt is a szokásos gyorsfagyasztott, és az előfűszerezés miatt nekünk túl sós. A párom elégedett volt a sajttal és sonkával töltött kirántott csirkével, be is kebelezte az egészet. Az én óvári csirkemell ételem viszont száraz volt nagyon, nem is tudtam megenni csak talán felét a húsnak. Mindehhez csapolt Dreher sört ittunk, mert csak kétfélét tartanak csapon, és ezt választottuk.
Meglátogattam a mosdót is, amihez le kellett másznom a mély pincébe a meredek lépcsőn. Tiszta volt, de olyan lelakott, amitől már a tisztaság érzete is csorbul.
A főételek 5390 forintos ára rendben van, de egy 3 decis pohár, tulajdonképpen kommersz sör 1010 forintért kicsit drága, és a tejfölös uborkasaláta 1250-ért szintén húzós. A számla végösszege, szervizdíjjal együtt, ezért a semmi különös ebédért 19 ezer forint volt, amit nem tekintünk jó ár/érték aránynak. Ezért hiába nyomták az orrom alá az adható borravalók választható százalékait a terminálon, nem adtam.
Ennyi volt. Nosztalgiából, egyszer. Soha többet! Az meg mindegy, hogy én itt nem ajánlom ezt az éttermet, tele van úgyis turistákkal.