Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Átlagos kínai gyorsétterem

Tündérkert Kínai Étterem BudapestTündérkert Kínai Étterem Budapest a térképen

Átlagos 2015. decemberben, egyedül járt ittÉrtékelt: 2015. december 7.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Húsz esztendeje pár évig a Bem rakparton laktam, s mivel szerettük a távolkeleti ízeket, többször is megfordultunk a Bem József utcai, azóta megszűnt „kis kínaiban” valamint a Tündérkert névre hallgató, Margit körúti „nagy kínaiban”, mely inkább étterem volt akkoron nem büfé. Mára sajnos beleolvadt az arctalan, kommersz kínálatú gyorsbüfék világába, ami még kiemeli onnan valamelyest, az a megszokottnál igényesebb beltér.
A kiszolgáló nem beszél magyarul, kicsit se, alapvető kérdésekre sem tud válaszolni, például arra, hogy benne van-e a köret az árban.
Az ételt mikrohullámú sütőben melegítik, de ha az ember eléggé éhes, ezt se bánja. Én meg elég rendesen megéheztem estére, úgyhogy hamar elfogyott az elég tisztes fél adag fafülgombás csirkém, amire zöldséges rizskörettel együtt potom 630 forintot fizettem. Még ízlett is.
Végső soron ez is egy olyan étel, mint a McDonald’s. Tudjuk, hogy nem egészséges, tizenkettő egy tucat, viszont laktat és ízre sem rossz.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Átlagos
Kiszolgálás:Átlagos
Hangulat:Átlagos
Ár / érték arány:Jó
Tisztaság:Átlagos
Fényképek (6)
Tündérkert Kínai Étterem Budapest - BelsőTündérkert Kínai Étterem Budapest - Étel/italTündérkert Kínai Étterem Budapest - BelsőTündérkert Kínai Étterem Budapest - BelsőTündérkert Kínai Étterem Budapest - Külső képTündérkert Kínai Étterem Budapest - Külső kép

Tündérkert Kínai Étterem további értékelései

2022.12.20egyedül
Gyenge
Elég régen itt van ez a hely a Margit körúton, úgy emlékszem, 25 éve a barátnőm apja itt jelentette be, hogy el fog válni a feleségétől. Hú, ez aztán régi sztori, és akkor még egy kifejezetten elegáns kínai étteremnek minősölt a Rózsadomb tövében. Most valahogy a Mammuton keresztül vergődtem ide...
Népszerű szállások a környéken
Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel & Konferenciaközpont - 100% Relax csomag
Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel & Konferenciaközpont
135.520 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hotel Villa Völgy Eger - Pünkösd
Hotel Villa Völgy Eger
97.580 Ft / 2 fő / 2 éjtől választható ellátással
Palace Hotel Hévíz - Hévízi pihenés reggelivel
Palace Hotel Hévíz
88.320 Ft / 2 fő / 2 éjtől reggelivel