Bevagonírozás

Talán a Várból jöttem le, a Széll-Moszkva téren kavartam és forgolódtam, hogy hol ettem én itt régen? Nem jutott eszembe semmi hasznos, felszálltam a 17-es villamosra, azt meg terelik a Krisztina körút felé, és akkor pont ott áll meg a Déli meg a Vagon között. Így adta magát, hogy leszállok és itt ebédelek. Úgy emlékeztem, hogy vadast ettem itt valaha. Bementem a Vagonba, kicsikét álltam, jött a leány és elég élesen, csípősen kérdezte, hogy mit akarok itt? Mi a fenét akarhatnék... hát enni, hiszen ez egy étterem. Erre még élesebben, enyhe gúnnyal, hogy akkor üljek le, aztán majd hoz étlapot de a fenébe, mi a baj? Az ebéd végén, a fizetésnél elmagyaráztam neki, hogy egy csomó más étteremben nem lehet leülni, megkérdezik, hogy foglaltál, hányan vagy, és odamutatnak, ahová ülhetsz de ezen túllettünk hamar, később a fiú is, a nő is nagyon udvarias volt, többször odajöttek érdeklődni, hogy ízlik, minden rendben van-e? Nem tudom, mi és hogyan jutott az eszembe, bolognai sertésbordát kértem, meg hozzá csalamádét, vadas ugyanis nem volt. Minden magasabb szakácsművészetet nélkülözött az ebéd, egy teljesen átlagos, bárhol elképzelhető étel volt, kértem egy Staroprament, mert az volt csapolva, az hideg volt, de nem friss. Kérdezték, hogy kérek-e még egyet, de ebből nem kellett. De azért gondolkodtam, hogy valamit rá kéne dobni még az ebédre, hát kértem egy desszertet, fagylaltot karamellöntettel. Sok hab alatt kevés fagylalt. Így aztán fizettem 11660 forintot, ebben benne van a szervízdíj is, de viszonylag agilisan nyomta az orrom alá a lány a leolvasót, hogy és itt lehet a borravalód adni pluszba. Ez mindig olyan kínos.