Varjászkodás

Néha azért rájön az emberre a varjúvágy, hogy el kéne már menni és egy jót ebédelni az egyik fészkében, nem beszélve arról, hogy ha már az ember gyereke részben vakszakos gyógypedagógus, hát különös affinitást érez a vakvarjak iránt. Így adódott, hogy besétáltam a héten a budai lerakatba, eléggé kongott az ürességtől, hát mi van, hétköznap koradélután, de különös módon megint ott ült valami nyuggertalálkozó, és úgy emlékszem, hogy máskor is szembesültem már ezzel, mit csinálnak ezek a derék öregek mindig itt? És miért hétköznap déltájt? Érettségi találkozók inkább hétvégén és este szoktak megtartatni, mondjuk a Gulágról szabadult foglyok találkozóiról nem tudok semmit, hátha ez az de ez nem zavart, nem voltak zajosak, beültem a sarokba, és jött is a felszolgálás étlap, vannak gyengeségeim, ilyen például a húsleves, itt nagyon jóra emlékszem, hát azt kértem. Helyre kis piros lábaskában jött, nagyon finom volt. Azután jöhetett a Schnitzel snidlinges bécsi burgonyasalátával, remek gondolat, remek kivitel. Rágás közben azon rágódtam, hogy miért nem eszik az ember minden nap a Vakvarjúban ilyen remek ebédet, mit kóricál mindig össze-vissza, keresve az élet értemét, mert minek? De hát nem lehet leragadni egynél, kirúgnak az ittjartamtól, ha nem eszem eleget és sokfelé, szóval, marad ez az időnkénti alkalom. Bodzás-uborkás limonádét ittam, és az is rendkívül jólesett. Mindezért a kulinárisért fizettem a végén 9970 forintot, itt nincs szervizdíj, borravalót viszont szívesen adtam.