Átlagos
2026. februárban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2026. február 6.Nem ajánlom a helyet másoknak!
Tüneményes kis tornyocskás mesevilla a hegyvidéki utak kereszteződésében. Hajdan egy lábsót áruló, vélhetően abból meggazdagodó pesti patikus építtette a családjának. 1936 óta azonban sok minden történt az országban és errefelé is. Kihagyva a történetből több évtizedet, most egy családias vendéglátóhelyre érkezik itt a vándor. Velünk is így történt, amikor megszálltunk a szomszédos, ezzel a házzal közösen működtetett, tulajdonosaik által is összetartozó, boutique hotelben. Vasárnap déltájt tértünk be az első emeleten lévő Bistroba ebédelni. Finoman elegáns, de nem feszélyező, sokkal inkább melegen barátságos a környezet, bisztró, amelybe sokat átörökítettek egy családi ebédlő hangulatából. Szívesen nézelődtünk, míg vártuk az ételünket, csak a szemünk mindig, egy idő után már mintegy kényszeresen ráakadt a szörnyűséges csillárra. Felejthetetlen, hogy úgy mondjam...
Mi a párommal sörivók vagyunk, de kicsit válogatósak ebben. Ezért hát nem vettük örömmel, hogy csak és kizárólag az igencsak kommersz Heineken sört tartják, és a kis üvegest 1290 forintért adják. Morgolódásunkra azt mondta a kedves kiszolgálónő, hogy itt nem igazán fogyasztanak sört a vendégek. Körbenéztünk, és valóban, az asztalok többségén gyümölcsös limonádés poharakat látunk a vendégek előtt. Csak hát a jó minőségű sörök kibírnak néhány hónapot üvegben, nem lenne talán nagy kockázat berendelni egy kartonnal. Ha esetleg a sört póriasnak tartják, egy jobb márkával talán más lenne a megítélésük. Sebaj, majd az ételekkel vigasztalódunk. Nos, ez sem sikerült teljességgel. Kértünk egy normál, értsd, nem kis csészényi, adag szarvasragulevest, hogy mindketten megkóstolhassuk. Nem egészen ilyennek gondoljuk a szarvasragulevest. Ez ugyanis krémlevesnek beillő sűrűségű volt, és a belefőzött túl sok zöldség miatt kellemetlenül édes. A főételekkel csak az volt a problémánk, hogy jellegtelenek, most, pár nap múlva már nem is emlékszünk, mit ettünk.
Amire viszont határozottan emlékszünk, ahogyan a fiatal pincérek kedvesen, gyorsan és szakszerűen kiszolgáltak bennünket. Ennek ellenére is határesetnek, bár inkább magasnak érzem a kötelező 15 százalékos szervízdíjat. A bruttó 25 ezer forintos számlából ez több mint 3000 forintot tett ki. Összességében nem ért ennyit ez az ebéd!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:![]()
Kiszolgálás:![]()
Hangulat:![]()
Ár / érték arány:![]()
Tisztaság:![]()
Villa Bagatelle további értékelései
2025.11.01egyedül
Kiváló
![]()
Első pozitívum, hogy hiába van ünnepnap, mégis nyitva tartanak már reggel 8-tól. A weboldalukon, illetve a google térképen korrekt, pontos információkat találtam, sajnos sok vendéglátó helyről ez nem mondható el. Az impozáns villaépületben már több, mint 10 éve működik ez a színvonalas bisztró, a...
2024.05.11a párjával
Jó
![]()
A Villa Bagatellben már jártam egyszer, akkor minden rendben volt. Eltelt nagyjából tíz év, míg ismét beültünk, épp a mai napon. A földszinten a Brót pékség csúcsminőségű kenyereit kínálják néhány deli termék és helyben fogyasztható hideg fogások kíséretében. S nehogy elfeledkezzünk a kiváló...
2016.12.28egyedül
Kiváló
![]()
A 12. kerületben, a Németvölgyi úton csodaszép kertben álló 3 szintes, tornyos, hófehér mesekastély a Villa Bagatelle. Az 1929-ben épült villát 2010-ben családi vállalkozás keretében alakították át, és nyitották meg, mint többfunkciós gasztronómiai komplexum. A földszinten a Brótpékség található,...
Népszerű szállások a környéken
Hotel Narád Park Mátraszentimre
93.420 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Kehida Termál Resort & Spa Kehidakustány
Park Hotel Ambrózia Hajdúszoboszló
84.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval