Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Remek ételek, kitűnő sörök, túl hangos, de jó zene

Vokál Rock Bistro BudapestVokál Rock Bistro Budapest a térképen

Kiváló 2020. júliusban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2020. szeptember 23.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A Vokál Rock bisztró egyedi hely, annyi biztos. Baráti körömben, mely nem véletlenül rockrajongókból áll. főként nagy lelkesedést váltott ki a debütálása, egészen addig amíg meg nem tudták, hogy a tulajdonos olyan pólóban feszített valami fotózáson, mely a helyi templom felégetésére buzdított.
Ettől persze az én lelkesedésem is lohadt, de nem annyira, hogy ne látogassam meg a helyet, ahol egykor a Bölcső sörbár működött, majd jött egy belga sörös próbálkozás, valami furcsa néven, akkor is benéztem, s most meg a Vokál, mely egyből be is került a Magyarország TOP 100-ba a Dining Guide szerkesztői szerint.
Volt alkalmam két mondatot váltani a séffel, tény, hogy azok az éttermek melyeket megemlített, mint korábbi munkahelyeit, az élbolyba tartoznak.
S itt is jót alakít.
Rendeltünk ragacsos csirkeszárnyat (1650), marhatatárt (2200) továbbá túrógombócot (1500). Hozzá a Hoptop főzdétől egy pohár (2 dl) Metallipa sört (700 ft) meg a Horizonttól is valami IPA jellegűt (2 dl 650 ft). Mindezek után pedig egy korsó Carlsberget, mert szomjasak lettünk (4 dl 650 ft). Ételeink kiválóak voltak, a sörök is hozták az elvárt formát.
Jó élmény volt ez összességében, bár a messze túl hangosra kapcsolt zene akadályozta a beszélgetést. 4,5 pont, kerekítsünk felfelé
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:
Ár / érték arány:Kiváló
Tisztaság:
Fényképek (14)
Vokál Rock Bistro Budapest - Étlap/itallapVokál Rock Bistro Budapest - Étlap/itallapVokál Rock Bistro Budapest - EgyébVokál Rock Bistro Budapest - BelsőVokál Rock Bistro Budapest - BelsőVokál Rock Bistro Budapest - Étlap/itallapVokál Rock Bistro Budapest - Étlap/itallapVokál Rock Bistro Budapest - Étlap/itallapVokál Rock Bistro Budapest - Étel/italVokál Rock Bistro Budapest - Étel/italVokál Rock Bistro Budapest - Étel/italVokál Rock Bistro Budapest - BelsőVokál Rock Bistro Budapest - BelsőVokál Rock Bistro Budapest - Belső

Vokál Rock Bistro további értékelései

2020.10.21barátokkal
Kiváló
Már két alkalommal jártunk a Vokálban, és szerintem esélyes, hogy megyünk a jövőben is. Első alkalommal délután néztünk be, még egész jó idő volt, így a teraszon és a benti, azaz lenti részben is üldögéltünk. Részben szuterénben került kialakításra a bisztró, amely korábban kézműves burgerezőként...
Népszerű szállások a környéken
Hotel Bellevue Esztergom - Tavaszi előfoglalási akció
Tavaszi előfoglalási akció
2024.06.16-ig
Hotel Bellevue Esztergom
70.467 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Eger Park - Kedvezményes ajánlat fürdőbelépővel
Kedvezményes ajánlat fürdőbelépővel
2024.12.24-ig
Hotel Eger Park
81.900 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Aura Hotel Balatonfüred - Last minute ajánlat
Last minute ajánlat
2024.12.20-ig
Aura Hotel Balatonfüred
46.665 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval