Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Csülök a serpenyőben, flekken a fatányéron

Zöld Kapu Vendéglő BudapestZöld Kapu Vendéglő Budapest a térképen

Kiváló 2023. januárban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2023. január 15.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Évtizedek óta sikeresen működő, közkedvelt vendéglő Óbudán, amelynek fő specialitása a csülök.
Évekkel ezelőtt jártunk már itt, most családi ebédre jöttünk össze. Előzetesen foglaltunk asztalt, valamint azt is javasolt előre jelezni a foglaláskor, ha csülköt szeretnénk enni. Nyáron a zöld kapu mögött egy kellemes kerthelyiség működik. A beltér alapterülete nem túl nagy, az asztalok két szinten kaptak helyet. Gyakorlatilag teltházzal mentek végig, amíg ott voltunk, közben gyakran megcsörrent a telefon és elviteles rendelésekért is érkeztek. A berendezés tipikus kisvendéglős, kockás abroszos nagy, zömök asztalokkal.
Az étlap meglehetősen hosszú, ezen belül a tucatnyi csülök fogás mellett főleg hús-hangsúlyos ételek kaptak helyet. Árazásban a csülkös ételek 5990 Ft-ba kerülnek, a többi húsos főétel 4000-5000 Ft között alakul, mindez körettel együtt értendő. Levesből csak 4 féle volt (2 féle bableves, húsosfazék, gulyás), míg a desszert kínálat is szerény (túrógombóc, gesztenyepüré, fagyikehely, smarni). Az ételeket meglepően gyorsan megkaptuk, de szerencsénk is volt, mert az utánunk érkezőknek már 40 perces várakozási időt jeleztek.
Az adagok hatalmasak, kb. fél kilós csülkök, 3 szelet hús, körethalmok. A csülök serpenyőben érkezett, a flekken és a rántott hús fatányéron. Az ételeknek több mint a felét elcsomagoltattuk, szerintem napokig elleszünk főzés nélkül.
Ettünk Becsei módra - májas, szalonnás, sült hagymás ragu - készített és Paleo csülköt - roston sült zöldségekkel, fokhagymás karaj flekkent steak burgonyával, rántott sajtot, jércemell filét és csirkecomb filét rántva. Finom volt a káposztasaláta és a húsok mellé adott vegyes savanyúság is. A köretek alapvetően mirelitből készültek (steak burgonya, hasáb). A desszertek közül gesztenyepürét (bolti habtejszínnel) és fagyikelyhet (bolti jégkrémből) ettünk.
Nincs kötelező szervizdíj. Ár-érték arányban nagyon korrekt a hely.
A személyzet pörgős, udvarias, szimpatikus.
A Zöld kapu egy őszinte, megbízható, családias hangulatú étterem, bármilyen korú vendégkörnek ajánlom.
Egy kis múltidéző sziget maradt ez az épület a körülötte tornyosuló tízemeletes panelek árnyékában.
Egy kicsit ételszagúak lettünk, ezt jelzem az erre kényes vendégeknek.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:
Ár / érték arány:Kiváló
Tisztaság:
Fényképek (45)
Zöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - EgyébZöld Kapu Vendéglő Budapest - Külső képZöld Kapu Vendéglő Budapest - Külső képZöld Kapu Vendéglő Budapest - Külső képZöld Kapu Vendéglő Budapest - Külső kép

Zöld Kapu Vendéglő további értékelései

2022.11.04a párjával
Kiváló
Úgy döntöttünk, hogy Óbudán keressünk egy kisvendéglőt. A választás a Zöld Kapura esett. Hangulatos, "kockás abroszos" ki étterem, a panelházak mellett. Az ősz egy kellemes napját fogtuk ki, ezért a kerthelységben ültünk le, ami szinte tele volt vendéggel. A vidám, "jó fej" személyzet hibátlanul...
2022.10.30gyerekekkel
Kiváló
Minden látogatásunk alkalmával ebédelni mentünk. A fogadtatás rendelés felvétel és felszolgálást tanítani kellene. A rendelt ételek minősége, ízvilága, mennyisége minden igényt kielégít! Az étel adagok olyan mennyiséget tartalmaznak amit eddig soha nem sikerült elfogyasztani, mindig hoztunk haza...
2022.05.26a párjával
Kiváló
A Kiscelli Múzeumból lefelé, felmerült a táplálkozás lehetősége, nos, némi kis bolyongás után, abszolút nem tudatosan, de a Szőlő utcában kötöttünk ki a Zöld kapu előtt. Nekem a Szőlő utca valami kegyetlen nevelőotthon volt, meg valami szoftvercég, meg magas, új házak, de semmiképpen sem egy...
Népszerű szállások a környéken
Thermal Panzió Igal - Pihentető hétköznapok
Pihentető hétköznapok
2024.12.20-ig
Thermal Panzió Igal
149.900 Ft / 2 fő / 4 éj-től félpanzióval
Wellness Hotel Szindbád Balatonszemes - Tavaszi wellness napok - extra
Tavaszi wellness napok - extra
04.02-05.31.
Wellness Hotel Szindbád Balatonszemes
67.600 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Grand Hotel Esztergom - Nyugdíjas ajánlat 60+
Nyugdíjas ajánlat 60+
2024.06.16-ig
Grand Hotel Esztergom
89.700 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval