Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Hatalmas fekete luxusjármű

Apponyi hintó BudapestApponyi hintó Budapest a térképen

Érdekes 2026. júniusban, csoporttal járt ittÉrtékelt: 2026. július 19.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Az építészet éjszakája program keretében volt alkalmunk részt venni egy vezetéses sétán a Fiumei úti sírkertben, amelynek keretében a szecesszió idején és stílusában készült síremlékeket tekinthettünk meg szakavatott útmutató szakértővel. Mivel kicsit korábban érkeztünk, volt még időnk egy kisebb külön sétautat is tenni a temetőben. A főbejárat után jobb oldalon látható az Apponyi hintónál is jártunk, amelynek fotózásával korábban is több alkalommal próbálkoztam, nem sok sikerrel. Maga a tény, hogy a hintót 2017-ben nemcsak teljes körűen felújították, hanem ki is állították a nemzeti sírkertben, dicséretes és szép teljesítmény, de arra igazán gondolhattak volna, hogy ez a tükröződő üveg a vastag fekete keretekkel nemcsak az értelmezhető fényképek készítését teszi szinte lehetetlenné, de még magát a hintót sem lehet igazán rendesen így megnézni, s a díszes részleket megfigyelni, felfedezni rajta, ami igazán nagy kár.
Agapanthus részletesen beszámolt a híres fekete jármű történetéről. A legek körében fontos elmondani még e különleges járműról , hogy közel négy méter magas és öt és fél méter hosszú, ezzel a világ egyik legnagyobb gyászhintójaként tartják számon, amelyet 8 ló vontatott egykoron. A gazdagon díszített hintó hársfából készült faragványait egy Ludvig nevű szobrászművész alkotta, az oldalsó hajlított üvegtáblákat a Geldner Üvegipari Kft, míg a díszlámpákat a Regenbach-cég gyártotta. A lámpákat kariatidák tartják, akik a görög mitológiában a feltámadás szimbólumai is, a lámpabúrákra pedig keresztdíszeket tettek.
Ifjabb Misura Mihály kocsi- és hintógyárában készült a temetőhöz hasonlóan szintén VIII. kerületi egykori Órás utcában lévő telepen 1928-1932 között. Érdekesség, hogy a századfordulón és a XX. század első évtizedeiben itt, Józsefvárosban volt a fővárosi járműgyártó ipar központja, ennek emlékét őrzik a Bérkocsis és a Nagyfuvaros utcanevek, sajnos más nemigen maradt fent utánuk.
Milyennek találod ezt az értékelést?

Apponyi hintó további értékelései

2026.07.18a párjával
Átlagos
Hol máshol lehetne egy történelmi fontossággal bíró gyászhintó a közönségnek bemutatva, mint az ország legjelentősebb temetőjében, a Fiumei úti sírkertben. Hiszen ez a hintó első alkalommal Apponyi Albertet, a trianoni béketárgyalások magyar delegációjának elnökét vitte utolsó útjára 1933-ban,...
2025.10.08egyedül
Érdekes
Éppen kint voltam a Nemzeti Sírkertben, aztán megnéztem, hogy mi van itt fent címszó az ittjartamon, ami oda tartozik, és lám, itt van az Apponyi hintó is. És nem is emlegette még senki... A főbejárattól pár méterre találod, a hintó leírásában szerepel minden, amit elmondhatnák róla, négy évig...
Népszerű szállások a környéken
Hotel Rudolf Hajdúszoboszló - Napi árak reggelis ellátással - teljes előrefizetéssel
Hotel Rudolf Hajdúszoboszló
Kérd ajánlatunkat!
Club Tihany Hotel - Pünkösd - speciális előrefizetéssel
Club Tihany Hotel
Kérd ajánlatunkat!
Hotel Karos Spa Zalakaros - Élmény, mosoly, kikapcsolódás
Hotel Karos Spa Zalakaros
123.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval