Az Összetartozás emlékhelye Budapest

Így sötétedés után egészen más hangulata van annak a lidércfénynek, ami alant lobog a lejtő alján. Örökmécses. Szokatlan módon három rendőr és három kormányőr beszélgetett a lejtő tetején, így két csoportban, aztán jeleztem, hogy menjenek már arrébb, mert lemennék összetartozni. Simán utat engedtek, én meg végigvizslattam a falat. Sok-sok magyarországi meg külföldi, hajdan magyar nevű település van feljegyezve az építő téglákon. 100 méteres séta lefelé, a történelembe. Van ennek itt hagyománya, az 56-os emlékhely is hasonló szellemiség a tér másik felén. Szóval lemész és emlékezel. Gondolom, a 100 évnél idősebbek élénkebben emlékeznek, mert nekik még más a viszonyuk az elcsatolt országrészekhez. Nekem úgy általában elég egészséges a viszonyom Erdélyhez is, Szlovákiához, de körbe-körbe mindenkivel jó kapcsolatot ápolok. Nem hordok nagymagyarország matricát az autómon, nem provokálok szurkolói sálakkal senkit. Olykor lejártam az Adriára, vagy fel a Tátrába, harag, bosszúvágy vagy revizionista performanszok nélkül, és egész jól kijöttem a legtöbb szomszéddal, akik körüllakják a hazámat. Velük tartozom össze, a normális emberekkel, a jóemlékezetű külföldi, belföldi haverokkal, barátokkal. Amúgy szeretnék Európával meg az egész világgal is. Szóval, az emberekkel.