Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

HAUSZMANN PARIPÁI

Magyar Királyi Lovarda és Csikós Udvar BudapestMagyar Királyi Lovarda és Csikós Udvar Budapest a térképen

Érdekes 2026. májusban, csoporttal járt ittÉrtékelt: 2026. május 21.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Ezzel a címmel szerveznek vezetett bejárást a Budai Várséták programok keretében az újjáépített Királyi Lovarda bemutatására. Egy ilyen sétán vettünk részt múlt vasárnap, amiért is az időben történő regisztráció mellett fejenként 6500 forintos jegyárat fizettünk. Fontos ez, mert így alapos ismertetést kaptunk az egykori és az újraépített lovardáról, ezek történelmi hátteréről, továbbá nemcsak az ingyenesen megnézhető helyeket láthattuk, hanem egyébként a látogatók elől elzárt területekre is bejutottunk.
Hogy miket hallottunk a jól felkészült vezetőnktől, arra nem fogok itt hivatkozni, azt ugyanis a szerzői jogi védelem okán titokban kell tartani, a szervezési honlapon erre vonatkozóan fölöttébb szigorú eligazítás olvasható. De sebaj, elég sokat lehet másutt a várbeli régi-új, új-régi építkezésekről olvasni, hallani, meg hát van szemünk, hogy lássunk.
Már három évvel ezelőtt, amikor a Gulácsy-kiállításra mentem a Nemzeti Galériába, már akkor elképesztett az őrületes vasbetontömeg, amit bedolgoznak itt a Budavári Palotanegyed területén, hogy újra felépítsenek több hajdan volt épületet, vagy egy az egyben történő másolatként, vagy ha lehet, kicsit még nagyobbra is, mint volt az eredeti. Történt és tart ez a folyamat máig a Nemzeti Hauszmann Program keretében, tisztán politikai hatalmi akaratból, mindennemű előzetes szakmai, közösségi konzultáció, vita nélkül az egyébként 1987 óta világörökségi helyszínen. Nem is értem, ez utóbbi okból miért nincs még tiltakozás, de még lehet, ha minden kész lesz...
Kétségtelen, a művészettörténészek, építészek és műemlékvédelmi szakemberek véleménye is erősen megosztott a korábban lebontott épületek utánzati újraépítéséről, de azért vannak általánosan elfogadott alapelvek annak érdekében, hogy a régieskedő replikákból ne épüljenek áltörténelmi disneylandek. Márpedig nálunk most ez történik, sőt, mivel ez a fajta építészet, amit most szó szerint nagyban rekonstruálnak, már a maga 120 évvel ezelőtti korában is avíttas volt, ez a neobarokk semmiképpen nem számított korszerűnek. Most meg lettek, lesznek régi-új mézeskalács-paloták betonra ragasztott gipszplasztikákkal, habos-babos stukkókkal. Ilyennek láttuk a Királyi Lovardát is, főként a küllemét nézve. Mint egy osztrák kisváros operettszínháza. De éppen ezért ajánlom megnézésre...
Belül természetesen visszaépítették a jókora lovaglótermet, ha már ugye lovarda volt anno az épület. Csakhogy manapság nem megy oda senki lovagolni, hiszen multifunkcionális rendezvénytérként hasznosítják az épületet, úgymond... Kül- és belföldi gazdagék tartják itt gyermekeik fényűző esküvőjét, multicégek adnak proccos fogadásokat, vacsorákat. Nem hallottam még egyszer sem, hogy mondjuk nyilvánosan meghirdetett koncertet szerveztek volna a terembe. Pedig megépítették a zenekari erkélyt is. És a gyönyörű famennyezetet, annak szépségét szinte eltakarja a rengeteg ipari küllemű reflektor, ami kell a rendezvényekhez.
De most azt látom a neten, hogy gyereknapi programot hirdetnek a Lovardába. Legalább... Ám ez még nem fogja elfedni a valóságot, hogy alapvető probléma lesz ezekkel az álságos újraépületekkel a funkció kérdése, hogy megtalálják a mai korban odaillőt.
Milyennek találod ezt az értékelést?

Magyar Királyi Lovarda és Csikós Udvar további értékelései

2023.04.28egyedül
Kihagyható
A Hauszmann Alajos program keretében a Budavári Palota jelentős rekonstrukciója zajlik az elmúlt években, melynek köszönhetően egyre több régi épület újul meg, és köszön vissza régi pompájában. Ezek közé tartozik a Csikós Udvarban található Királyi Lovarda épülete is, amely a szintén most...
Népszerű szállások a környéken
Thermal Panzió Igal - Lazítás fürdőbelépővel
Thermal Panzió Igal
77.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hunguest Hotel Flóra Eger - Legjobb ár félpanzióval, fürdőbelépővel
Hunguest Hotel Flóra Eger
122.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hotel Piroska Bük, Bükfürd? - Tavaszi felfrissülés
Hotel Piroska Bük, Bükfürd?
73.710 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval