Érdekes
2023. februárban járt ittÉrtékelt: 2023. március 23.Ajánlom a helyet másoknak is!
Az eklektikus - neoreneszánsz bérpalota a XIX. század vége felé épült, amely az 50-es évektől V. kerületi úttörőház szerepét töltötte be, az emeleten szükséglakásokkal. A rendszerváltozás éveiben - amikor az egész "úttörősdi" is megszűnt végre - a kerület létrehozta az Aranytíz Ifjúsági Centrumot, így az épület továbbra is a fiataloké maradt. A szerintem jól csengő név az épület címéből adódott, Arany János utca 10. szám.
A 2000-es években több vonulatban fel is újították kívül-belül. Az "ifjúsági" jelző kikopott a programok szélesedésével, és egy valódi belvárosi, a kerületen bőven túlnyúló kultúrház lett. Az elmúlt 30 évben többször megfordultam itt, például éveken át jógázni is jártam ide. Számos tánc- és mozgáskultúra programnak adnak helyet, de vannak gyermek- és nyugdíjas programok is. A Tolnay Klári Színpad is itt kapott helyet, valamint komolyzenei koncertek is szoktak lenni. A földszinti központi kerek teremben, aulában képzőművészeti kiállításokat tartanak rendszeresen. Legutóbb ismerőseim fotókiállításán jártam itt, sajnos az ünnepélyes megnyitóról lemaradtam (Csendek3 címmel - Balogh Ádám, Kátai Tamás és az izlandi Gumundur Óli Pálmason fotói). Az időszakos kiállítások a kultúrház nyitva tartási idejében szabadon, ingyenesen látogathatóak.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Aranytíz Kultúrház további értékelései
2023.07.15a párjával
Kihagyhatatlan
![]()
Még sosem jártam az Aranytízben, csak jó hírét hallottam. Most viszont Amit még nem láttatok...KELETI ÉVA címmel nyílt náluk fotókiállítás, amit feltétlenül meg kellett néznünk, hiszen a magyar sajtófotózás nagyasszonyáról van szó, akinek zömmel eddig soha nem látott alkotásait mutatják be a...
Népszerű szállások a környéken
90.180 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
97.580 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
71.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval