Élménynap

Rám fért már, hogy ellátogassak valami múzeumba, hát ezt választottam mára. Éles eszemmel kifigyeltem, hogy Budapesten a 212-es busz felvisz a Kiss János altábornagy utcáig, onnan meg már egy könnyű séta lejtőnek fel. Kapu tárva-nyitva, betüremkedtem, és vidám hölgykoszorúban találtam magam. A kedves fiatal és nem annyira fiatal lányok pártfogásba vettek, jobbra-balra, fent és lent elmutogatták, hogy hol mit találok, kiosztottuk egymásnak a szükséges és illendő bókokat, és megkezdtem tárlattúrámat. Az időszaki a földszinten most Latinovits Zoltánról szól. Szerepei a falon, közös fényképei Ruttkai Évával, fejhallgatóból verset mond, falon pereg pár filmje... de miután lemezei, 10 legjelentősebb filmje megvan, nem volt annyira sok újdonság nekem ebben, hát közelről megszemléltem sárgás ballonkabátját is. Betévedtem véletlenül egy készülő kiállítás területére, de megesküdtem rá, hogy nem mondom meg, kiről szól. Az emeleten viszont a drága régmúlt... a nagyokhoz vivő tárgyak, relikviák, emlékdarabok... oly kellemesen ringatóztam, hogy a hosszú folyosó végén, ahol szólt a gramofon (helyett a hangszóró), táncra is perdültem, nem látott senki (??), eljártam egy keringőt, majd majdnem egy tangót is... na jó, ennyi jár... kellemes volt szobáról szobára andalogni, elidőzni a tárgyak felett. Időnként azért találkoztam a hölgyekkel, de mindig csak kedvesek voltak, bíztattak, csak bátran, érezzem jól magam. Hát így telt. Kint is tettem egy sétát a kertben, mindenféle tippeket, ötleteket kaptam a lányoktól, majd elérkezett a fájó búcsú ideje... persze, ígértem, hogy visszajövök, viszontlátásra! És köszönöm!