Kieselbach Galéria & Aukciósház Budapest

Hogy ez több vagy kevesebb, mint általában az aukcióikra vitt művek száma, azt nem tudom. Mindenesetre a bemutató termeik falnagyságához képest mindenképpen túl sok a kifüggesztett kép. Nem az egésze, de a bemutató egy része jószerével élvezhetetlen, akkora helyenként a zsúfoltság. Egymáshoz legfeljebb a képek nagysága alapján, és nem stílusok, korszakok vagy az alkotók alapján lettek illesztve a művek. Mondhatni a padlótól a plafonig beborítva a falakat. Így aztán a lábunk előtti művekhez le kellene guggolni, a fentiekhez pedig létrát kérni, hogy szemmagasságból élvezhessük az alkotást. Nem tettük egyiket sem, néztük, ami nagyjából szemmagasságban van, mint az élelmiszerboltokban. Nagyon olyan benyomásunk volt, hogy itt most a mennyiségi szemlélet eluralta a minőséget. Meglepően sok az alacsony becsértékű alkotás, nemhogy 1 millió forint alattiak, hanem félmillió forint alattiak is bőven találhatók a kínálatban. Hajrá kispénzűek! Kevés kiemelkedő és ennek megfelelő magas kikiáltási árral indított kép van csak a kollekcióban. És a zsúfoltság miatt még ezt a kevés különösen kvalitásos festményt is alig lehet észrevenni. Egyedül a legmagasabb, 100 millió forintos kikiáltási árú és legnagyobb becsértékű Vaszary-kép, az 1938 körül festett Tengerpart strandernyőkkel című főmű van méltó módon megkülönböztetett helyen bemutatva. De azért mi így is ráakadtunk egy-két feltűnő szépségre, érdekességre. Például néhány meglepően idillikus Mednyánszky-vászonra. Kedvencünk azonban nem festmény, hanem egy mára jórészt elfeledett francia szobrász Dávid-csillagra állított Art deco táncos című, finoman kimunkált szobra lett. A Kieselbach Galéria most is fantasztikus katalógust jelentetett meg az aukciós művekről, alapos tájékoztatást adva azokról, kitérve sok izgalmas körülményre, kapcsolódó alkotásokra is. De éppen erről a kis szoborról alig valamit írnak, sajnos.

Igazából az egész kiállítás a plakátokra épül, amelyek akkoriban a kor egyetlen reklámozási lehetőségét jelentették, hiszen internet és közösségi fórumok még nem léteztek, de mobiltelefon sem, az állami televízió és rádió pedig ilyen "kultúrára" nem mutatott nyitottságot. A kiállítást pódiumbeszélgetések és kis koncertek is színesítették, minden napra akadt valami extra program. A hátsó teremben vetített rövidfilm is érdekes volt. Sokunk fiatalságát idézte vissza ez a kiállítás. Olyan emlékek ezek nagyrészt, amelyek szívünben, fejünkben élnek, jó volt újra felidézni.