Róla is mondjuk el, amit el lehet

Már többször elmentem mellette, néha megálltam, megnéztem a szobrot, aztán a múlt héten úgy döntöttem, hogy annyi jelentéktelen semmiről és senkiről megemlékeztünk már itt, Bauer Sándor neve meg talán csendben kicsúszik a köztudatból, tegyünk hát ide egy memoárt róla is. Hős vagy őrült? Nekem inkább hős. Ő a hős. Elképesztő bátorság kellett ahhoz, amit csinált. Honnan erednek ezek a tettek? Emlékszünk a tibeti szerzetesekre, meg civilekre is, akik a kínai megszállás ellen nem tudtak már végső kétségbeesésükben hogyan tiltakozni és sorra felgyújtották magukat... azután ott volt Jan Palach példája, hogy a rohadék diktatúra ellen, ha másképp nem, hát így tiltakozzunk. Azt hiszem, a hatvanas évek végén millióan voltunk, akik elhajtottuk volna a halál alsógatyájába a szocializmust, de nem mertük volna felgyújtani magunkat. Bauer Sándor meg merte. Égő, élő fáklya mutatott utat. Bele is halt pár nap múlva, de azért valamit hagyott itt nekünk, a hitet, hogy lehet valamit csinálni, nem kell szótlanul eltűrni mindent. Egyidősek voltunk- Abban az évben született, amikor én. Amikor ő a Múzeumkertben felgyújtotta magát, én párszáz méterrel arrébb a gimnáziumban ültem és talán az álmaimat szövögettem. Nekünk aztán sok bulink volt, csajok, Balaton, neki meg már nem. Ő helyettünk is, mi meg helyette is...