Cipők a Duna-parton Budapest

Sokan hoznak ide 1-1 szál virágot, kis emléklapot, olykor mécsest is gyújtanak. A nyilasok hatalomra jutásának idején, 1944 őszén és telén innen, a Lánchíd és a Margit-híd közötti szakaszon lőttek a Dunába számtalan zsidó embert, ahogy a cipők is mutatják, férfiakat és nőket, fiatalokat és időseket, gazdagokat és szegényeket, az áldozatok pontos száma nem ismert, de több ezer főre becsülik. Bár a történészek évtizedek óta foglalkoznak a témával, a részletek a mai napig homályosak. Legutóbb egy téli napon, naplementekor jártam erre, ekkor készültek a fotók.

Akik ezekben a cipőkben ideértek, életük utolsó útjára, nem voltak katonák, nem támadtak meg senkit, nem öltek más embereket, egyszerűen csak éltek, léteztek, rosszkor és rossz névvel, származással. Nők is gyerekek is. Erre nincs felmentés, magyarázat és 1000 év múlva sem lesz. Azoknak az embereknek sincs, akik időnként ilyen-olyan módon meggyalázzák ezt a helyet. A cipők a Dunaparton az egyik legbeszédesebb emlékművünk, örök gyalázat mindenkire, arra is, aki tehetett erről, de még arra is, aki nem.