Egy a sok közül és mégis

Ebben nyilván sok a szubjektivitás is, de a minap eszembe jutott, mióta ilyen fenenagy önjelölt "szoborszakértő" lettem, hogy a népek mennyi parazita, szemétláda királynak, császárnak, szentnek kinevezett embernek, grófnak, bárónak állítanak szobrot, mert valahogy az emberiség jórésze nacionalista és mániás tekintélytisztelő. Sokan ezt tartják nemzeti, hazafias érzületnek. A másik idevaló gondolat, hogy az életem elmúlt sok évtizedében nagyon-nagyon kevés rokonszenves politikust ismertem, mondjuk politikai oldaltól teljesen függetlenül. De azt hiszem, valamennyiünk Árpi bácsija közéjük tartozott. Ismétlem, magánvélemény. Ő volt az, aki nem tízmilliós karórákkal, nyolcmilliós hátizsákkal, jachtokkal, helikopterekkel akarta sokkolni a közvéleményt, nem kastélyokba, várakba kívánkozott. hanem valamiféle igazságot, becsületet képviselt. Nyilván nem volt tévedhetetlen, meg nyilván ő is esendő volt, vagy hibázott. De ember maradt a hatalmasok között. Nem gyalázta az ellenfeleit. Felületesen ismertem, és ez maradt meg bennem. Ő nem ott fekszik a hatalmasok között márványpagodákban a Nemzeti sírkertben, egyszerű kis kő alatt nyugszanak Zsuzsa nénivel az óbudai temetőben. Itt voltam ennek a szobornak az avatásán is, ebben a kis parkban. Azért került ide Jovánovics György alkotása, mert itt lakott egykor Árpi bácsi is. A szobor közadakozásból készült.