PINOKKIÓ A MEGÁLLÓBAN

Egy hónappal ezelőtt került a kis Pinokkió-figura a 2-es villamos Akadémiánál lévő megállójába, a kőfal résébe. Mi pár nappal azután jártunk, várakoztunk ott, de a hőségtől úgy el voltunk bágyadva, hogy nem egy ilyen picurka szobrot, nagyobb dolgokat sem vettünk volna újdonságként észre. Szégyellettem is a bambaságunkat, amikor olvastam, hogy Ugor kolléga talán nem sokkal előttünk, utánunk ott járt és ő észrevette, majd megírta a beszámolót róla. Ma vitt újra oda az utam, és mivel már tudtam, hogy mit és hol kell keresnem, a villamosról leszállva rögtön megláttam a kis bronzba öntött fabábut.
Hogy mi lehet az aktualitás? Talán a születési évforduló közeledte: novemberben lesz 200 éve, hogy Firenzében megszületett Carlo Collodi, a Pinokkió mese szerzője. Olaszországban pedig már hónapok óta ünneplik Pinokkió alkotóját. Ez azonban a legkevésbé sem segít megérteni, Kolodko mester miért helyezte éppen a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletet parancsoló épületének közelébe a kis hazudóst, a diplomázók kalapjával a fején. Ráadásul, közelről jól megnézve, nem is olyan fiatal már ez a Pinokkió, gondterhelt az arca, ráncolja a homlokát. Olvastam már mélyen szántó magyarázatokat, de az alkotó bármelyikre mondhatná, hogy akarta a fene vagy gondolta a fene. A magam részéről az jutott eszembe, hogy amikor megkaptuk a diplománkat, kalap nélkül, mert akkor itt még nem volt szokásban, meggyőződéssel hittük, hogy mi már mindent tudunk a szakmánkról. Meg is érdemeltük volna tévedésünkért, mint Pinokkió a hazugságokért, a hosszú orrot.