Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Említsük meg

Szovjet hősi emlékmű BudapestSzovjet hősi emlékmű Budapest a térképen

Érdekes 2023. márciusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2023. március 19.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Láttam, hogy itt van fent, csak még vélemény nem íródott róla. Erről azért sikamlós dolog is véleményt írni. Az egyik legtöbb indulatot kiváltott emlékművünk, sokszor akarták már többen eltakarítani innen, leöntötték festékkel, hisztis politikai körtánc alakult ki körülötte. Az országban számtalan helyen lebontották, áthelyezték, megsemmisítették a szovjet emlékműveket, sok helyen meg állnak még mindig. Itt, a Szabadság téren elég frekventált helyen van, tulajdonképpen az amerikai nagykövetség előtt, aztán egy amerikai tábornok áll szoborként és nézi, két másik oldalról meg két volt amerikai elnök is körülötte téblábol. Ő meg egy ilyen szovjet monument és állja a sarat. Az ország politikai szélsőségesei sokáig fogukat fenték rá, oroszellenes hangulat volt, most, hogy egy éve háború van Ukrajnában, az összes szélsőség csikorogva megfordult, és nagy szerelemmel oroszbarát lett. De ez nem érdekli az emlékművet, ő csak áll itt továbbra is. Hozzátartozik a térhez, meg a történelmünkhöz is, és igenis van békés felhasználása, a Szent Patrick napra gyülekeztünk itt és vidáman, harsány ökörködések között vedeltük a Guinness meg a Kilkenny sört, közben a felvonulók gyerekei birtokba is vették a hősi emlékművet, fel is másztak rá, ahogy csak tudtak. Nem köpte le, nem rúgta meg senki, festéket sem öntött rá. Mondjuk, hogy mászóka lett.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Fényképek (7)
Szovjet hősi emlékmű Budapest - Külső képSzovjet hősi emlékmű Budapest - Külső képSzovjet hősi emlékmű Budapest - EgyébSzovjet hősi emlékmű Budapest - EgyébSzovjet hősi emlékmű Budapest - EgyébSzovjet hősi emlékmű Budapest - Külső képSzovjet hősi emlékmű Budapest - Külső kép

Szovjet hősi emlékmű további értékelései

2023.03.21
Átlagos
A Szabadság tér ikonikus, ugyanakkor megosztó, sőt sokak által gyűlölt emlékműve a tér északi oldalán áll. A II. világháborút követően 1946-ben került felállításra, hasonlóan az ország számos településéhez, annak "örömére", hogy "felszabadították" hazánkat a szovjet seregek. Ez a monumentális...
Népszerű szállások a környéken
Hotel FIT Hévíz - Pihentető napok
Pihentető napok
2024.12.24-ig
Hotel FIT Hévíz
59.523 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Visegrád - Wellness kikapcsolódás
Wellness kikapcsolódás
2024.12.22-ig
Hotel Visegrád
99.360 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Panoráma Hotel Noszvaj - Legjobb ár
Legjobb ár
2024.12.24-ig
Panoráma Hotel Noszvaj
30.175 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval