A történelmet tudni, látni kell

A birodalmi feudalizmus visszavarázsolása folyamat része, hogy az országház környéke úgy nézzen ki, mint a nagy háború előtt, kerüljenek vissza a hajdani lebontott, kiebrudalt, eldugott, újraöntött stb. szereplők a napfényre. Nos, Tisza István az északi szárny fölött van, ott délcegel a magyar oroszlán alatt, és mereng talán azon, hogy nem is biztos, hogy bele kellett volna vágni abba fránya első világháborúba... de már késő, akárhányszor újrafaragják, beléptünk. Meghaltunk, elvesztünk, feloszlottunk, az ország terültileg is szakadt, mint a rongy. Tisza meg... tudtad, hol ölték meg az ostoba háborús politikájáért? Négyszer követtek el merényletet ellene, a negyedik sikerült is. Az az épület, ahol ez történt, a Róheim villa volt, sokig a köznyelv igen tévesen Tisza palotának nevezte. De nem az volt. Róheim egy fakereskedő volt, övé volt a ház, a miniszterelnök csak bérelte az egyik szintet. Elképesztően szép épület volt ez a Hermina/Május 1. úton, nem kívánt történelmileg törlendő. A nyolcvanas évek elején nevelő voltam a vakoknál, így, mint szegényember, a mozgássérülteknél voltam másodállásban éjszakás nővér a Tisza palotában. Leinjekcióztam, megfürdettem, akit kellett este, éjszakánként adott időben megfordítottam a magatehetetleneket, volt a gondozottak között négyszeres paralimpiai bajnok is, és hihetetlenül lelakták azt a meseszép palotát, Kopott, esett szét minden. Én meg, amikor elvégeztem a napi/esti rutint, és végre csend lett, lejöttem a nővérszobából, kinyitottam a zodiákus ajtaját, felkapcsoltam a lámpákat az arab szobában, a hihetetlenül gazdagon díszített, faragott, festett csodában, hanyatt feküdtem egy fotelben, néztem a csodaszép történelmet, és azt mondtam, hogy igen, ebben a szobában ölték meg Tisza Istvánt. Éjfél után visszasuttogtak a bútorok, hogy igen, itt öltek meg engem.