Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Mármint a Szervita

Belvárosi Szent Anna templom BudapestBelvárosi Szent Anna templom Budapest a térképen

Érdekes 2023. szeptemberben, egyedül járt ittÉrtékelt: 2023. október 5.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Szerintem ezt a templomot mindenki úgy ismeri inkább, hogy "Szervita" templom, semmint "Belvárosi Szent Anna". Mármint kicsit degradáló lenne Szent Annára nézve, ha ő lenne néha belvárosi, külvárosi vagy kültelki... mentem át a téren, és egy fiatalokból álló csoport örvendezve haladt el mellettem, hogy jéé, nyitva van, menjünk be! Így aztán osztályidegenként én is csatlakoztam hozzájuk és bementem velük. Ők csak pár pillanatot töltöttek bent, én meg azért elidőztem kicsit. Egy nagyon kedves hölgy van nem messze a bejárattól egy kis kuckó előtt és információval szolgál. Elmondta, hogy inkább kevesebbet van zárva, mint nyitva. Meg felhívta a figyelmemet pár dologra, amit megköszöntem szépen. Mármint, hogy mit hol találok. Ebben azért van egy adag szokásos kis gusztustalanság is, azt nehéz megemészteni, hogy a rend alapítóiból itt is van egy kis hullagyűjtemény, szóval a csontjaikból kifaragtak darabkákat, aztán bearanyozták és közszemlére tették. Ööö... mit mondjunk erre. Más egyházi leágazásoknál is szokásban van ez a hullaimádat, ereklyének hívják. Itt valami magasztos dicsőség, ha meg kiásod Béla bácsit a temetőből, az meg hullagyalázás. Tehát mikor hogy. Egyébként a templom csodaszép, későbarokk, a szolgaszellemű nővéreknek emelték 1732-ben, érdekességek a panoptikumszerű személyek, jelenetek, üvegtárlókban vannak szobrok jeleneteket ábrázolva. Nagyon figyelemre méltó hely, szerencse is, meg nem szerencse is, hogy minden egyházban vannak ilyeniták is meg olyaniták is, mindenképpen kultúrtörténeti érdekesség.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Fényképek (18)
Belvárosi Szent Anna templom Budapest - EgyébBelvárosi Szent Anna templom Budapest - EgyébBelvárosi Szent Anna templom Budapest - EgyébBelvárosi Szent Anna templom Budapest - BelsőBelvárosi Szent Anna templom Budapest - EgyébBelvárosi Szent Anna templom Budapest - EgyébBelvárosi Szent Anna templom Budapest - EgyébBelvárosi Szent Anna templom Budapest - EgyébBelvárosi Szent Anna templom Budapest - EgyébBelvárosi Szent Anna templom Budapest - BelsőBelvárosi Szent Anna templom Budapest - Külső képBelvárosi Szent Anna templom Budapest - BelsőBelvárosi Szent Anna templom Budapest - EgyébBelvárosi Szent Anna templom Budapest - EgyébBelvárosi Szent Anna templom Budapest - EgyébBelvárosi Szent Anna templom Budapest - EgyébBelvárosi Szent Anna templom Budapest - EgyébBelvárosi Szent Anna templom Budapest - Egyéb
Népszerű szállások a környéken
Hotel Rudolf Hajdúszoboszló - Napi árak félpanziós ellátással
Napi árak félpanziós ellátással
2024.12.22-ig
Hotel Rudolf Hajdúszoboszló
Kérd ajánlatunkat!
Hotel Freya Zalakaros - Senior ajánlat fürdőbelépővel
Senior ajánlat fürdőbelépővel
2024.12.20-ig
Hotel Freya Zalakaros
116.790 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval
Hotel Kumánia Kisújszállás - Napi árak félpanziós ellátással
Napi árak félpanziós ellátással
2024.12.23-ig
Hotel Kumánia Kisújszállás
53.800 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval