Belvárosi Szent Anna templom Budapest

Kívül-belül egy tipikus katolikus barokk templomról van szó, amely 1725-1732 között épült, és eredetileg a templomhoz kolostor épület is tartozott, amelyet a II. világháború után teljesen elbontottak. A török hódoltság utáni időkben jelentek meg a szervita rendi szerzetesek a fővárosban. Egy tornya van, amely 61 méter magas. A szervita rendalapítók domborműve Szűz Máriával a főhomlokzaton látható.

A Szervita Rend, vagy más néven Szűz Mária szolgái, Szűz Mária tiszteletére alakult rend, amelynek elsődleges feladata e hódolat terjesztése. A rendet hét fiatal firenzei nemes alapította 1233-ban, Nagyboldogasszony ünnepén. A hetes szám és a rend címerének ábrázolásai végig is kísérték templomi sétánkat. A Szervita Szerzetesi Rend Pest város török uralom alóli 1686-os felszabadulása után kapott engedélyt, hogy templomot és rendházat építsen azon a telken, ahol addig egy török mecset állt. A templomot és a kolostort 1732-ben fejezték be. Máig csak a templom épülete maradt fenn, amelyet közintézmények és irodák vesznek körül. A templomot pedig egy szokványos katolikus plébánia kezeli ma már, nem a szerviták. Belépve a templomhajóba kis híján visszahőköltem, nehezen viselem a tömény késő barokkot, de hát erre fizettünk be. És a számomra nyomasztó túldíszítettségben felfedezhettünk számos érdekességet:
A nagy oltárkép a főoltár fölött Szent Annát ábrázolja a gyermek Szűz Máriával és Szent Joakimmal. Szent Anna a templom védőszentje. Szent Anna ugyanis a szigorú vallási szempontok szerint nem igazolt hagyományok alapján Szűz Mária anyja volt, így került hát ide, a Szűz Máriát dicsőítő rend templomának főoltárára. Az egész templomhajóban az ismert Pieta szobron kívül talán nem is láttunk más Jézus ábrázolást, ami meglehetősen szokatlan egy katolikus templomban. Itt Szűz Mária a főszereplő. No meg abban is párját ritkítja a szerviták temploma, hogy a hajdani, olvasni jobbára nem tudó hívek szórakoztatva történő okítására több szemléltető elemet is alkalmaztak. Szent Peregrin például falba épített diorámában mutogatja daganatos lábát, amely nyavalyából csodálatos módon kigyógyult, így lett a fekélyes és daganatos betegek védőszentje. Természetesen itt sem hiányozhat a freskó, melyen Szent István királyunk felajánlja a Szentkoronát Szűz Máriának, van aranyozott szobor is Szent Istvánról. Vagyis megvan minden, ami kell egy ilyen helyen. . . Sőt, több is. Mert a szentélyben két oltár is van: az új módi szembe-oltár mögött megőrizték a hajdani háttal misézés oltárát is.

Így aztán osztályidegenként én is csatlakoztam hozzájuk és bementem velük. Ők csak pár pillanatot töltöttek bent, én meg azért elidőztem kicsit. Egy nagyon kedves hölgy van nem messze a bejárattól egy kis kuckó előtt és információval szolgál. Elmondta, hogy inkább kevesebbet van zárva, mint nyitva. Meg felhívta a figyelmemet pár dologra, amit megköszöntem szépen. Mármint, hogy mit hol találok. Ebben azért van egy adag szokásos kis gusztustalanság is, azt nehéz megemészteni, hogy a rend alapítóiból itt is van egy kis hullagyűjtemény, szóval a csontjaikból kifaragtak darabkákat, aztán bearanyozták és közszemlére tették. Ööö. . . mit mondjunk erre. Más egyházi leágazásoknál is szokásban van ez a hullaimádat, ereklyének hívják. Itt valami magasztos dicsőség, ha meg kiásod Béla bácsit a temetőből, az meg hullagyalázás. Tehát mikor hogy. Egyébként a templom csodaszép, későbarokk, a szolgaszellemű nővéreknek emelték 1732-ben, érdekességek a panoptikumszerű személyek, jelenetek, üvegtárlókban vannak szobrok jeleneteket ábrázolva. Nagyon figyelemre méltó hely, szerencse is, meg nem szerencse is, hogy minden egyházban vannak ilyeniták is meg olyaniták is, mindenképpen kultúrtörténeti érdekesség.