Tátott szájú meglepetés

Ezt aztán tényleg nem gondoltam volna a hetvenes évek elején ide jártam, ebbe az épületbe néptáncolni. Sokáig! Imádtuk a helyet, a hangulatát, a gyógypedagógus csajok között is nagyon imádnivalók akadtak, huszonéves srácként persze, hogy lelkes voltam. De ki gondolta volna, hogy egy zsinagóga tetején táncolok karcsai csárdást? Aztán a nyolcvanas évek elején szintén idejártam, de más okból, hát itt képződtem gyógypedagógusnak én is, más is, kérdeztem a nejemet is, hogy ő emlékezett rá, hogy mi volt ebben a házban alul? Ő sem tudta. Kérdeztem másokat is, ők sem. Ez volt a Gyógypedagógia Főiskola. De, hogy ebben benne egy óriási, többszintes zsinagóga lapul, azt nem hittem volna el csak úgy senkinek. Márpedig ott lapult. Most meg utólag bejártuk, és egyik ámulatból a másikba estünk. Micsoda építészeti zsenialitás! Hogy ezt a monumentális templomot sikerült így elrejteni! Isteni vezetőnk volt, nagyon informatív, az a nő, aki a rabbiképző zsinagógáját is bemutatta nekünk korábban, szóval lubickoltunk az információkban. Persze a karzatra is felmásztunk páran, mert szabad volt, régen a nők ugyebár hagyományosan itt helyezkedtek el, újabban érdekes módon a földszinten kaptak helyet, de függönnyel elválasztva, mutatom azt is. Amúgy meg gyönyörű szentély ez, a csodás üvegablakaival, a halvénykék-sárga-fehér dizájnnal, meg a maga karbantartott patinájával. Rendkívül jó program, kellemes látogatás volt.