A négycsillagos Hotel Caramell az ország első holisztikus gyógy- és wellness szállodája. A feng shui elvei alapján energetizált ház felkészült szakembergárdával, különleges belső építészeti megoldásokkal, valamint a legújabb és legmodernebb külső-belső felszereltséggel várja kedves vendégeit.
Többször voltunk már, mindig kellemes élményekkel távozunk. Az új szárny átadása miatt voltak kisebb hiányosságok (a dekorációt illetően az új részeken hiányérzetünk volt - a Caramelltől nem ez a puritánság a megszokott, vélehtően erre még nem jutott idő, nem működött a fürdőszobai radiátor - ezzel együtt tudtunk élni, természetesen azonnal ajánlottak új szobát, amint jeleztük, de nem tartottunk rá igényt, a medencék használhatóak voltak, de az új wellness és fitness még nem, itt-ott építkezésből visszamaradt törmelék, építőanyag.
Ezek mindegyike orvosolható és elnézhető mind a szoba, mind az új wellness részleg tekintetében, a pihentető hétvégéből nem vett el sem komfortban, sem élményben. Eddig is szerettük, jövőre ismét visszatérünk - remélhetőleg addigra a teljes átadás megvalósul és mindent birtokba lehet venni. A személyzet kedvességét külön köszönjük! :)
Csodálatos hétvégét töltöttünk el a párommal a Caramell Hotelben. Sajnos az időjárás nem volt kegyes hozzánk, de a szálloda falain belül is megtaláltuk a megfelelően szórakoztató elfoglaltságot.
Három nap két éjszakát töltöttünk el férjemmel kettesben a hotel minden kényelmet biztosító egyik szobájában. Mindenhol tisztaság és a személyzet részéről udvariasság és kedvesség fogadott bennünket. Az ételek finomak voltak és sokféléből lehetett választani. A medencék és a szaunák is a vendégek kényelmét tökéletesen kiszolgálták.
Egy szó mint száz Én csak gratulálni tudok a Hotel teljes személyzetének és további nagyon sok ilyen elégedett vendéget kívánok a továbbiakban Önöknek.
Gyerekek nélkül töltöttünk el három napot. Nagyon kellemes hangulatú szálloda. A szobák tágasak. Finom, ízletes ételek. Az ágyban a matracok elég kényelmetlenek. A wellnes részlegben kevés szauna lepedő állt rendelkezésre, nekünk például egyszer sem jutott. Az ott tartózkodásunk idején a sószoba nem működött.
Az őszi szünetben töltöttünk néhány hétköznapot a hotelben. A szoba kellemesen tágas volt, igényesen és átgondoltan felszerelt. Végre tudtam hová tenni a sok vizes köntöst és törülközőt! A személyzet és az étkezés kifogástalan. A wellness részleg most bővül, jó lenne azt is kipróbálni egy másik alkalommal.
Élményekben gazdag, felejthetetlen hat napot töltöttünk e csodálatos, keleties jellegű Caramell Hotelben. Tiszta, rendezett szoba, bőséges, választékos, házias ételek. A személyzet segítőkész, kedves. A wellness részleg, szauna,programok minden igényt kielégített.
Nagyon tetszett maga a város a szebbnél szebb csodálatos házaival és a fürdő is, amiből sajnos az időjárás miatt, csak a belső részt ismerhettük meg. Remélem nyáron is eljutunk majd és megismerhetjük a fürdő külső látnivalóit is!
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Minden tekintetben kiváló, igényes, romantikus, hangulatos szálloda. Az ételek minősége, mennyisége minden igényt kielégít. Finomak a torták is. A pincérek kedvesek, segítőkészek. A wellness részleg is szuper, nagyon jó a víz hőfoka. Van egy kis barlang is a vízben, fantasztikus. Pároknak és gyerekeseknek is ajánlom. Jövőre visszamegyünk.
Kellemesen toltottuk a szabadsagunkat. A tisztasag,a szolgaltatasok, etkezes kivalo volt. Egyeduli megjegyzesem, hogy egy 4 csillagos szallodanak jobban kell figyelni a butorokra ( a recepcio melletti kanapenek es szekeknek az anyaga le van kapva es itt-ott foszlik az anyag ).
Nagyon kellemes hétvégét töltöttünk el a menyasszonyommal Bükfürdőn. A szálloda nem volt túlzsúfolt, a wellness részlegen (amely az első számú vonzerőt jelentette) mindig mindenhol volt helyünk, beleértve a szaunafelöntéseket is, amelyeken volt, hogy csak mi ketten ültünk.
Talán kicsit jobban propagálva nagyobb érdeklődést is lehetne csiholni ezek iránt a szeánszok iránt, mert a szaunamester megérdemelné. Ugyanezt el lehet mondani a tornafoglalkozásokról is - számunkra érthetetlen, hogy a szálloda közönsége miért nem vesz részt nagyobb lelkesedéssel a félpanziós ellátásba beleértett gerinc- vagy erősítő tornákon. Mi mindenesetre nagyon élveztük ezeket. Külön dicséretet érdemel a szálloda azon ajánlata, hogy az elutazás napján is teljes körű hozzáférést biztosít a wellness lehetőségek kihasználásához. A szállodában értesültünk a folyamatban lévő bővítésekről, amelyek előreláthatólag nemcsak a forgalmat, de a szolgáltatások körét is jelentősen bővítik majd. Ezt csak üdvözölni tudjuk, mert a kiváló alapok megvannak, és csak abban bízunk, hogy a mostani, igen megfizethető és baráti árak sem fognak az egekbe szökni a terjeszkedés miatt. A 2016. novemberi újranyitást követően reméljük, lesz lehetőségünk akár bővebb családdal is újra itt relaxálni legalább egy hétvége erejéig.
GURANGA a Welcom CICA nagyon tetszett,és megpecsételte az ott töltött időnket is, mert feldobta a hangulatunkat. z étterem rész nagyon tetszett,az ételek finomak és bőségesek voltak, a wellness rész családias és pihentető, az aula nagyon-nagyon hangulatos és spirituális. szerintünk az ár-érték kiegyenlítődött minden téren.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.