Jó
2016. novemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2017. január 26.Ajánlom a helyet másoknak is!
Egy a szülők által kapott, több helyre felhasználható voucher felhasználásával foglaltunk ide egy hosszú hétvégét párommal két éve novemberben.
GPS-el mentünk a hotelbe és nem tudom eldönteni, hogy rövidített úton vitt e, vagy tényleg onnan lehet megközelíteni, de konkrétan egy pusztán off-road-oztunk keresztül és amikor már azon gondolkodtunk, hogy itt tuti nem lehet élet sem, nemhogy hotel, egyszer csak feltűnt az épülete :)
Ami amúgy nagyon szép kívül, tetszettek a fa berakások rajta és a natúr színek.
De a szobái és az étterme inkább 3 csillagnak felelnek meg küllemre.
Ettől függetlenül a szobánk tiszta volt és kényelmes méretű, teraszunk is volt, bár a kilátás minden szögből sivár, főleg novemberben.
Mivel a séta és a környék (merthogy az nincs) felderítése nem jöhetett szóba az elhelyezkedés miatt, ezért autóval bementünk Cegléd belvárosába. Nos, a város nem sok látnivalót nyújt, kb. 2 óra alatt nagyjából mindent láttunk.
Így visszatértünk a szállodába, ahol szerencsére a wellness részleg nagyon szellős volt, mert nem túl sűrű időszakban szálltunk meg. Így úszkáltunk, gyógyvizeztünk, jakuzziztunk, jól éreztük magunkat.
A reggeli és vacsora bőséges volt és ízletes, volt külön grill-pult, ahol megsütötték a választott húsokat. A választék nem volt különösebben széles, cserébe a minőség viszont színvonalas volt.
A személyzet kedves és készséges az étteremben is.
Összegezve kellemes hotel, de elég gyatra helyen. Aki ide foglal, az tényleg csakis a hotelben pihenésre, vagy a pár méterre levő Gyógyfürdőben fürdésre számítson.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Hotel Aquarell további értékelései
2026.05.30egyedül
Kiváló
![]()
Visszatérő vendégként töltöttünk el 4 éjszakát a szállodában. Igazán csak szuperlatívuszokban lehet értékelni a személyzet kedvességét, odafigyelését , segítőkészségét, az ètelek minőségét , a tisztaságot, a wellnesst. Gondolom mindent elmond, hogy szeptemberben újból visszatérünk....
2026.05.24a párjával
Kiváló
![]()
A személyzet minden tagja rendkívül barátságos ,kedves ,szolgálatkész volt kivétel nélkül tartózkodásunk időtartama alatt és mindvégig mosolyogva ,jókedvűen tették mindezt. A szolgáltatások a hirdetésben ,reklámban leírtaknak megfelelően nagyon magas színvonalúak voltak. A welness részleg...
2026.05.19barátokkal
Kiváló
![]()
Csodálatos pár napot töltöttünk a ceglédi Aquarell Hotel szállodában! Mindenki rendkívül kedves és segítőkész volt velünk: a recepciósok mindig mosolyogva fogadtak, a szobalányok nagyon alapos munkát végeztek, a pincérek figyelmesek és udvariasak, a masszőrök fantasztikusan ellazítottak...
A Hotel Aquarell legnépszerűbb csomagjai
Tavaszi feltöltődés az Aquarellben
103.234 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Legjobb ár (1 éjtől)
43.500 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
72.165 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
134.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Colosseum Wellness Hotel Mórahalom
91.800 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval