Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Év eleji lazítás

Hotel Aquarell CeglédHotel Aquarell Cegléd a térképen

Kiváló 2017. januárban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2017. január 31.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Már másodszor volt szerencsém 3 napot pihenni itt, először a nagyszüleimmel, később a párommal. Mindkétszer nagyon jól éreztem, éreztük magunkat. Kényelmes és világos a szoba, télen is tökéletesen be lehet fűteni, az ételválaszték széles reggelinél és vacsoránál is, a személyzet kedves. Egyik éjjel szükségem volt plusz paplanra, azonnal intézkedtek és segítettek. Kettő észrevételünk van. Az első, ami már az első pihenésemnél is feltűnt, és szerintem a recepciónál nem hittek nekem: szinte biztos vagyok benne, hogy egerek szaladgálnak a szellőzőkben, mert hallani lehet ahogy rágnak valamit, illetve a kis lábaikat. Első pihenésem alkalmával nagyon megijedtem, mert azt hittem a szobában vannak. Ezt most is hallottuk a párommal együtt is. A másik: keddenként állítólag van valami gyógyászat kezelés a nyugdíjasoknak, ami miatt masszázs után feljönnek, ledobják a köntöst, és beszállnak a gyógyvizes medencébe (az úszómester elmondása alapján). Emiatt kedd reggel, annak ellenére, hogy vasárnap is szép tiszta volt a víz, és hétfő reggel is gyönyörű tiszta volt, kedden mire reggeli után 9 órakor leértünk és mentünk volna fürdeni, azzal szembesültünk, hogy tele volt bőrdarabkákkal. Emiatt inkább kedden már csak szaunáztunk és a hideg vizes medencébe voltunk. Ezektől függetlenül az egyik kedvenc pihenőhelyünk lett, és ezeket is csak azért írtam le, hogy esetleg mást ne érjen váratlanul, és a szálláshely is tudjon javítani a szolgáltatásain.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Kiváló
Tisztaság:
Ár / érték arány:
Kényelem:Kiváló
Szolgáltatások:Kiváló
Étkezés:
Elhelyezkedés:Kiváló

Hotel Aquarell további értékelései

2026.05.30egyedül
Kiváló
Visszatérő vendégként töltöttünk el 4 éjszakát a szállodában. Igazán csak szuperlatívuszokban lehet értékelni a személyzet kedvességét, odafigyelését , segítőkészségét, az ètelek minőségét , a tisztaságot, a wellnesst. Gondolom mindent elmond, hogy szeptemberben újból visszatérünk....
2026.05.24a párjával
Kiváló
A személyzet minden tagja rendkívül barátságos ,kedves ,szolgálatkész volt kivétel nélkül tartózkodásunk időtartama alatt és mindvégig mosolyogva ,jókedvűen tették mindezt. A szolgáltatások a hirdetésben ,reklámban leírtaknak megfelelően nagyon magas színvonalúak voltak. A welness részleg...
2026.05.19barátokkal
Kiváló
Csodálatos pár napot töltöttünk a ceglédi Aquarell Hotel szállodában! Mindenki rendkívül kedves és segítőkész volt velünk: a recepciósok mindig mosolyogva fogadtak, a szobalányok nagyon alapos munkát végeztek, a pincérek figyelmesek és udvariasak, a masszőrök fantasztikusan ellazítottak...

A Hotel Aquarell legnépszerűbb csomagjai

 Cegléd - Tavaszi feltöltődés az Aquarellben (min. 2 éj)
Tavaszi feltöltődés az Aquarellben
103.234 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Cegléd - Legjobb ár (1 éjtől)
Legjobb ár (1 éjtől)
43.500 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hotel Bellevue Esztergom - Felhőtlen Esztergomi Pihenés
Hotel Bellevue Esztergom
72.165 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hunguest Hotel Gyula - 25% zártkörű ajánlat
Hunguest Hotel Gyula
134.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Colosseum Wellness Hotel Mórahalom - Nyugdíjas kedvezményes ár félpanzióval
Colosseum Wellness Hotel Mórahalom
93.150 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval