Kiváló
2018. decemberben, kollégákkal járt ittÉrtékelt: 2019. július 5.Ajánlom a helyet másoknak is!
Minden pedagógusnak hét évente el kell végeznie adott óraszámú továbbképzést. Szerencsére egyre szélesedik a paletta, folyamatosan bővül a választék, nem csak a szakmai munka, a költségek, de a helyszínek területén is. Így jutottam el kétszer is a ceglédi Hotel Aquarellbe. Bár a hely hatalmas fürdőhelyéről nevezetes, minden esetben akkor volt a továbbképzés, amikor a tél a legfagyosabb fogait csikorgatta. De az ott töltött két és fél nap alatt, bent mi ebből semmit sem érzékeltünk.
Köszönet a szervezőknek, hogy nem egy egész nap körmölős, hosszú előadás-sorozatokkal megtűzdelt, a monoton hangtól már az első öt percben bealvós volt a képzés. Interaktív, drámapedagógiával tarkított, csoportmunkás, mégis szakmailag magas színvonalat képviselt a cég. Akár csak a szálloda, hiszen a száraz tananyag mellé nem még szárazabb zsömlébe burkolt, hét elején kisütött rántott hús dukált ásványvízzel és ihatatlan kávéval. NEM, NEM! De kezdjük az elején.
Már az érkezés pillanata is pozitív volt, hiszen, bár a képzésen több intézmény pedagógusai is képviseltették iskolájukat, arra odafigyeltek, hogy az egy helyről érkezők egy szobába kerüljenek. Sőt, ha nem is a nászutas lakosztályban, de egy kétágyas szobában együtt lehettem a feleségemmel.
Ez egy wellness szálloda és a cég a továbbképzés programjait úgy állította össze, hogy mindent ki is tudjunk próbálni. A kényeztető szolgáltatásokat és az edzőtermet kihagytuk, de így is volt hol lazítani. Van itt kis és nagy medence, pont megfelelő hőmérsékletű vízzel. Több fajta szauna, gőzkabin és egy nagy jakuzzi. A két és fél nap alatt, mindegyiket használtuk és nem csak villám öt percekre. Fürdőköntös és törülköző, legyen az a fürdéshez vagy a szaunához, egy kártya ellenében minden szobához jár. Este a helyi bárban helyi dalnok akár helyi italok mellett világslágerekkel szórakoztatja nem csak a helyieket. Második alakalommal saját tantestületem képviselőivel érkeztem. Mindent ugyan így kihasználtunk, de a bár helyett mi a játékszobában, habár van ott ping-pong asztal és X-box is, egy hatalmas activity-zéses búcsúestet tartottunk.
Gyermekkoromban sok mese volt a kedvencem. Volt, hogy a főhős kalandjait irigyeltem, de akadt olyan is, ahol a küzdelméért járó díjra fájt a fogam. A királykisasszony fél keze megfoghatatlan volt számomra, de a „Terülj, terülj asztalka!”, az beindította a fantáziámat. Ezer-féleképpen elképzeltem, de a továbbképzés óta, csakis az étteremben látottakként jelenik meg. Száraz zsömle, rántott hús, ihatatlan kávé? Ugyan! Itt a séf pazar ételkölteményekkel kápráztatta el a szemünket és kényeztette ízlelőbimbóinkat, majd telítette el gyomrukat. Legyen az reggeli, ebéd vagy vacsora. Nem fukarkodtak semmivel. Itt mindenki össze tudta állítani magának a megfelelő menüsort, egy-egy étkezésnél akár többet is kipróbálhatott. Első alkalommal még nem tudtam, hogy baj van a cukrommal, így minden sütiből ettem. És bizony mondom néktek nem volt kevés.
Csak reménykedni tudok abban, hogy eljutok még ide, mert vasárnap a tanultaktól még barázdásabb agytekervényekkel, de a wellnessnek köszönhetően kisimult arccal és a svédasztalos rendszernek köszönhetően, plusz kilókkal indulhattunk haza. Köszönet a szervezőknek és a szállodának!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Hotel Aquarell további értékelései
2026.06.19barátokkal
Kiváló
![]()
Mi nagyon elégedettek voltunk általában, de különösen az ételek tálalásával, díszítésével és ízletesek is voltak! Az összes alkalmazott nagyon kedves volt figyelmes és szolgálatkész! Ami nekem kevésbé tetszett, a szobában a szőnyegpadló, szerintem nem praktikus egy szállodában! Nagyon...
2026.06.19egyedül
Jó
![]()
Sok szép dolgot kicseréltek már, (napozóágy, ülő alkalmatosságok) de egy dolog a szobai ágymatrac kényelmetlenné vált, régóta járunk a szállodájukba de fontos lenne erre is áldozni. Sok különböző súlycsoportú vendégek váltják napi viszonylatban a szállodát. Köszönöm a lehetőséget hogy...
2026.06.14a párjával
Jó
![]()
Másodszor szálltunk meg itt, de biztos, hogy máskor is visszajövünk. A szoba rendkívűl kényelmes, a wellness részleg nagyon tetszett, jó, hogy az élményelemek állandóan működnek, nemcsak óránként egyszer. A reggelinél és a vacsoránál is bőséges volt a választék, este a vacsoránál a levesek és a...
A Hotel Aquarell legnépszerűbb csomagjai
Aquarell nyaralás
97.788 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Legjobb ár (1 éjtől)
43.500 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Flóra Eger
122.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hunguest Hotel Helios Hévíz
126.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől all inclusive ellátással
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
97.357 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval