A debreceni Egri borozó egyike a nagy túlélőknek, egy darabja a közös múltunknak. Töretlenül sikeres működése minden bizonnyal összefüggésben van az üzletvezetés motiváltságával és lelkességével. Sajnos a honlapon említett Módos Mihályt, aki a kezdet kezdetétől, 1957-től 2010-ben bekövetkezett haláláig mérte történelmi borvidékeink borait a vendégeknek, nem volt alkalmam megismerni, de úgy tűnik, hogy sikerült méltó utódot találni Kovács István személyében, aki az először betérő vendéget is a legnagyobb szívélyességgel fogadja, lenyűgöző lelkesedéssel mesél az által vezetett helyről, ahová négy generáció jár, köztük nem kevés törzsvendég. Beszélgetni vele nem könnyű, ő a magáét mondja, nem különösebben reflektál a vendég közbevetéseire. Mindazonáltal rendkívül lelkes, motivált, hisz abban, amit csinál. Ez így 4 pont, az öthöz kell a valódi beszélgetés, az, hogy legalább annyira érdekelje a vendéglátót vendég mondandója, mint a magáé. A borozó képzőművészeti kiállításoknak és unplugged koncerteknek is helyt ad. Mint a honlap írja, itt szót értett, sőt, olykor baráti beszélgetésekbe merült, mintegy családias közeget alkotva a költő vagy a színész a nyugdíjassal, a festőművész vagy a média dolgozója a munkásemberrel, az egyetemista ifjú vagy a zenész az öreg numizmatával. Lényegében csak egy lángosért léptem be, s mentem volna tovább, de hallgatva a házigazdát leültem egy fröccs mellé. Az egri színeket a verpeléti Varsányi, valamint az aldebrői Tóth és Tóth pincészet képviseli, Tokajt a Grand Tokaj. A lángoson kívül baráti áron kaphatunk slambucot is. Maga a lángos le volt sütve előre, nem volt igazán jó, de megadom a 4 pontot erre a szempontra, mert beleveszem a kibővített borválasztékot. Az Egri borozó őszinte, családias, szeretnivaló hely, ahová örömmel tér vissza az ember. Erős 4 pont az összélmény.
