Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Megérte a próbát

Semann Vendéglő DebrecenSemann Vendéglő Debrecen a térképen

Kiváló 2017. júliusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2017. július 14.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Debrecenben rendszeresen egy másik étteremben ettünk, ha arra vitt az utunk. Most is erre készültünk, de meglepetve láttuk, hogy a kedvenc éttermünket bezárták.Nem tudtuk, hogy hol is ebédeljünk, de az autópályára igyekezve észrevettük a Semann étterem tábláját."Egy próbát megér" jelszóval tértünk be tehát. A kipróbálást nem bántuk meg.Nem is vacakoltunk az étlappal, az aznapi menü pontosan megfelelt nekünk. Nagyon ízletes és bőséges ebédet kaptunk. Végignézve az egész heti menüt, meg is állapítottuk, hogy minden nap jókat ehet, aki ide jár étkezni.Az árra sem lehetett panaszunk. Egy főétel 870 forintért igazán nem drága. A pincérek kedvesek voltak, maga az étterem pedig hangulatos, jó sok hely van benne és kint a teraszon is sok vendég ehet egy időben.Szóval megérte a próbát és ezentúl, ha arra járunk, itt fogunk enni.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:Kiváló
Tisztaság:Kiváló

Semann Vendéglő további értékelései

2021.10.30a párjával
A járvány megviselte a vendéglátóipart ez sok helyen rányomja bélyegét a szinvonalra is. Erre vagyunk kiváncsiak mikor beülünk ebédelni a Semann-ba. Érkezés 13.35-kor. Nem foglaltunk asztalt,bőven van hely. Étlapot azonnal kapunk,amely egy A4-es lap kétoldalán foglal helyet,legalább...
2019.10.16egyedül
Szörnyű
Október 12.-én vásároltam Önöktől 2 db 4 személyes tálat.Bátram tettem, mert korábban többször rendeltünk, vagy ott fogyasztottunk. Az egy dolog, hogy a párom a megrendeléskor 8800/tál árat talált az interneten, de a valós ár 11200 HUf, akkor miért fizettettek velem 25190 HUF az elviteles...
2019.09.29családjával
Névnapot ünnepelünk,a család legkisebb tagjának,s mivel elég sokan vagyunk a Semann éttermet választjuk helyszinnek. Foglalt asztalunk van 11.30-ra ahová pontosan meg is érkezünk. Emberünk étlapot hoz,felveszi és kihozza az italrendelést,addig eldöntjük ki mit akar enni. Az étlap dicséretesen...
Népszerű szállások a környéken
Peró Vendégház Debrecen - Napi árak önellátással
Napi árak önellátással
2025.05.01-ig
Peró Vendégház Debrecen
Kérd ajánlatunkat!
Hotel Nagyerdő Debrecen - Nyugdíjas napok
Nyugdíjas napok
2024.08.31-ig
Hotel Nagyerdő Debrecen
132.000 Ft / 2 fő / 4 éj-től félpanzióval
Hungarospa Thermal Hotel Hajdúszoboszló - Prémium nyár
Prémium nyár
2024.09.01-ig
Hungarospa Thermal Hotel Hajdúszoboszló
140.800 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval