Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Sissi kedvence

Gödöllői Királyi Kastély GödöllőGödöllői Királyi Kastély Gödöllő a térképen

Érdekes 2016. márciusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2016. november 19.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Több alkalommal jártam már a Gödöllői Kastélyban. A barok stílusú kastély szépen, igényesen került felújításra a 80-as évektől kezdődően, de őszintén szólva nekem egy kicsit unalmas a sok hasonló hangulatú, hasonlóan berendezett szoba, amelyek egy idő után már csak úgy jönnek-mennek, egyik a másik után. Az állandó kiállítás összesen 31 teremből áll. 6 teremben a kastélyt építtető Grassalkovich-család életét mutatják be, le lehet nézni a kastély szintén barokk stílusú templomába is a felső szintről, majd 14 teremben Sissi és Ferenc József királyi lakosztályai és a díszterem következik. A Gizella-szárny 6 termében a kastély 20. századi történetét mutatják be.
A kastélypark nagyon békés, szezonon kívül nagy távolságokat lehet úgy bejárni, hogy egy emberrel sem találkozunk össze. A park ingyenesen látogatható, viszont kutyát tilos bevinni.
A kastély épületén belül korabeli stílusban berendezett kávézó működik és kosztümös fotókat is lehet készíttetni.
Évente több alkalommal szoktak családi napokat is tartani, tervezzük, hogy majd a gyerekekkel is visszatérünk valamikor.
A 2500 Ft-os belépőhöz még hozzáadódik a fizetős parkoló díja, ami egy átlagos magyar családi pénztárcához képest nem kevés. Persze Budapestről HÉV-vel is ki lehet jutni, de mivel munkahelyi ügyeket is kellett intéznem, ez az opció nálam nem jöhetett szóba.
A termekben nem lehet fényképezni, ennek oka nem igazán érthető (vaku nélkül sem).
Milyennek találod ezt az értékelést?

Gödöllői Királyi Kastély további értékelései

2026.04.08a párjával
Érdekes
Évek óta mondhatni rendszeresen részt veszünk a Gödöllői Királyi Kastély ünnepi, karácsonyi, most a húsvéti rendezvényén. A kastély és a parkja csodaszép, az egész napot kitöltő programok változatosak, általában minden korosztály talál neki tetszőt. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy...
2024.11.12gyerekekkel
Érdekes
1 gyerekkel is 10 ezer Ft felett volt a kedvezményes (!) családi belépő, pedagóguskedvezmény nincs. A lányom a beöltözött királynőt várta, de azt a tájékoztatást kaptuk, hogy ritkán van már ilyen. Ilyen áron talán más kastélyokban nagyobb az élmény. Fénypark nyílt az udvaron a téli időszakra, mi...
2024.11.11gyerekekkel
Kihagyhatatlan
Új attrakcióval várja a látogatókat a Gödöllői kastély, a hatalmas parkba fénykertet varázsoltak, délután 5 órától látogatható. Bár előre váltott jegyünk volt, mégis nagy sorbanállással jutottunk be, de megérte. Monumentális installációkban gyönyörködhettünk, a fényszobrok mellett szépen fel...
Népszerű szállások a környéken
Grandis Premium Apartments Gödöllő - Napi árak
Grandis Premium Apartments Gödöllő
52.800 Ft / 2 fő / éjtől reggelivel
Hotel Aquarell Cegléd - Tavaszi feltöltődés az Aquarellben
Hotel Aquarell Cegléd
85.412 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hotel Narád Mátraszentimre - Senior pihenés
Hotel Narád Mátraszentimre
93.420 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval