Győrladamér község Győr-Moson-Sopron megyében, a Győri járásban található. A Szigetközben, Győrtől északnyugatra a Mosoni-Duna mentén fekszik a település. Látnivalók: a védett Somos-erdő (ahol egyedülálló növényritkaságokat lehet látni), a Szavai-csatorna (kitűnő horgászhely), temploma.
Évente járunk vissza ide minden nyáron, most először kicsit csalódás. Az étterem előtti terasz volt csak nyitva, hiába nyári hétvége volt, bár a városban is alig voltak. A korábbi évekkel ellentétben a limonádékból eltűnt a sok gyümölcs és talán a pizza sem volt már annyira jó, mint korábban. Ha...
Többször jártunk már a strandon és a termálfürdőben, de a Sarki Éttermet még nem próbáltuk ki. Vannak ismerőseink, akik csaknem napi szinten járnak a gyógyfürdőbe, így az ő ajánlatukra ültünk be ide (ha jól emlékszem Józsi bácsihoz). :) Párom és apum pacalpörköltet ettek, én maradtam a rántott...