Kihagyhatatlan
2016. februárban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2016. május 13.Ajánlom a helyet másoknak is!
Egy rövid kiruccanásra mentünk még télvíz idején. Egyik nap mentünk, másik nap jöttünk. Nem messze a fürdőtől foglaltunk szállást egy apartmanházban. Odaérkezésünk napján, sajnos nem jutottunk be a fürdőbe mivel annyira nagyon sokan voltak, hogy már a beléptetésnél is legalább fél órás sor állt.
Nem vagyunk türelmetlen népek, de annyit nem voltunk hajlandóak várni, inkább elmentünk a tóhoz, ahol lehetett korcsolyázni (nincs messze pont az út másik oldalán. Utána egy fantasztikusat étkeztünk.
Másnap már simán bejutottunk, gyorsan átöltöztünk és irány az élményfürdő, ott jót áztattuk magunkat, kislányunk meg kiélvezte az összes csúszdát. Kb. 3 órányi csúszdázás és ázás után neki láttunk felfedezni a többi részét is a fürdőnek. Háát, egyik ámulatból a másikba! Itt balra, ott jobbra, fel, majd le és mindenhol volt egy medence, egy merülő vagy valami. Végig mentünk az egészen és a végén egy sodrós medencés helyen horgonyoztunk le még egy jó időre. Majd jött a felszólamlás, hogy kellene enni valamit. Idefelé jövet, mintha lett volna egy étkezde. Elindultunk vissza és meg is lett, hiszen pont útba esett. Hála a jó égnek elég széles választékkal bírt az étkezde, így mindenki talált kedvére valót.
Mire végeztünk jól el is telt az idő, így irányba vettük az öltözőt, ahol alapvetően csak egy gond van, legalábbis a férfi oldalon biztos, hogy kevés a hely és szerintem az öltöző is. Egyébként minden szuper volt.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Gyulai Várfürdő további értékelései
2026.08.02a párjával
Kihagyhatatlan
![]()
Gyönyörűen felújított minden része a Várfürdőnek! Maximális kényelem, jó pihenést biztosító hatalmas park az Almássy- kastély kertjében. Külön szót érdemel az ott dolgozók figyelmessége, segítőkészsége. A férjem bement érdeklődni, hogy hol van a legközelebbi újságos, és az egyik pénztáros...
2026.07.05a párjával
Kihagyhatatlan
![]()
Május elején töltöttünk 4 napot Gyulán, minden nap eljöttünk a fürdőbe, ahol remekül éreztük magunkat . Számos gyógymedence található, különböző hőfokokkal, így mindenki magtalálhatta az ízlésének megfelelőt, a medence árnyékolása is megfelelő volt. A fürdő egy gyönyörő parkban fekszik, száz éves...
2025.11.22a párjával
Érdekes
![]()
Nagyon jól éreztük magunkat, ugyan csak két napot fürdőztünk, de nagyon jó volt.
Népszerű szállások a környéken
72.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől reggelivel
53.000 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
76.415 Ft / 2 fő / 2 éjtől reggelivel