Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Egy tuti hely a szomszédban!

Bor-Vendégház KiskőrösBor-Vendégház Kiskőrös a térképen

Kiváló 2017. júniusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2017. augusztus 17.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Az igazsághoz hozzátartozik,hogy nagyon közel lakom a helyhez,ezért már az építkezést érdeklődve figyeltem... Aztán valahogy mindig úgy alakult,hogy soha nem néztem be... Aztán az idén márciusban a barátaim elhívtak ide egy nőnapi buliba,ami nagyon jól sikerült,remek vacsorával,kellemes élőzenével...Az ételek finomak voltak,a hangulat is remek volt!
Ezután a tulajdonosok kedves gesztusának köszönhetően megtarthattuk az év végi,sőt a nyolc év végi osztály-családi napunkat is bérleti díj nélkül - amit ezúton is még 1x nagyon köszönünk nekik! A gyerekek is remekül érezték magukat,hiszen nagy a terület,lehetett játszani,focizni,a felnőttek pedig az árnyat adó tetős kiülősben pihenhettek!
Ekkor már tudtam,hogy a lányom ballagását is náluk szeretnénk megtartani júniusban. A teremben ízlésesen megterítettek,a megfelelő számú személyzet pedig jó ütemben,kedvesen,barátságosan szolgálta fel az ebéd minden egyes fogását! Kiváló borokat tartanak,szóval a ballagási ebéden is jó volt a hangulat és minden igényt kielégítő a Vendégház hozzáállása és személyzete! Távol lakó rokonaimnak még 2 db két ágyas szobát is foglaltam,ahol remek körülmények között pihenhettek másnap reggelig,megfelelő ár-érték arányban! Szóval igazán örülök a "szomszédaimnak",ezúton is sok sikert kívánok nekik a továbbiakhoz! A helyet pedig szívből ajánlom mindenkinek,aki akár családi rendezvényt,akár kisebb létszámú esküvőt,bármit szeretne kellemes körülmények között megtartani!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Kiváló
Tisztaság:Kiváló
Ár / érték arány:Kiváló
Kényelem:Kiváló
Szolgáltatások:
Étkezés:
Elhelyezkedés:
Fényképek (4)
Bor-Vendégház Kiskőrös - BelsőBor-Vendégház Kiskőrös - VendéglátásBor-Vendégház Kiskőrös - VendéglátásBor-Vendégház Kiskőrös - Vendéglátás
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hotel Imperial Gyógyszálló Kiskőrös - Kikapcsolódás Kiskőrösön korlátlan gyógyfürdőzéssel, félpanziós ellátással
Kikapcsolódás Kiskőrösön korlátlan gyógyfürdőzéssel, félpanziós ellátással
2024.12.24-ig
Hotel Imperial Gyógyszálló Kiskőrös
69.900 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Granada Hotel Kecskemét - Granada Élmények
Granada Élmények
2024.12.20-ig
Granada Hotel Kecskemét
89.676 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Erzsébet Nagy Szálloda Paks - Napi árak félpanziós ellátással
Napi árak félpanziós ellátással
2024.12.21-ig
Erzsébet Nagy Szálloda Paks
48.900 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval