Kiskőrös várakozáson felül rendezett, virágos, tiszta város. Ilyen a fürdő és a szálloda is. Sajnos nem tudtuk, hogy a szobánk tetőtéri lesz, nem volt opció a foglaláskor: kissé szűk volt, levegőtlen, és a legkondicionáló berendezés sem állt a helyzet magaslatán, ahogyan a fürdőszobai szellőző sem.
A hotel tiszta, és rögtön a strand mellett van, a vacsorához viszont sétálni kellett (így lehet csak félpanziót foglalni) kicsit. Így viszont megismertünk egy valóban nagyon színvonalas és szép éttermet is. :)
Hotel Imperial gyógyszálló! Szoba retró 80-as évek, mérete megfelelő. A hűtőszekrény 2 nap után kezd hűteni, a klíma működik , de inkább fűt mint hűt, az ágy nyikorog, a fésülködő asztali tükör koszos, foltos. A fürdőszoba mosdó csap nehezen jár, nyikorog, a mosdókagylóban nem folyik le a víz, a wc ülőke több helyen repedt s még véletlenül sem liftes, csak kb.
nyolcadik öblítésre ürít rendesen! A világítás villog. A környékbeli kutyák egész éjjel ugatnak. A falak papírból vannak, minden áthallatszik, a beszéd és még a szomszéd horkolása is! A TV jó új! Mitől gyógyszálló? Gyógyszolgáltatás és a wellness évek óta nem üzemel ! A szomszédos fürdőbe órával lehet belépni! A gyógyvíz állaga, színe és szaga is olyan mintha disznótrágyát kevertek volna csapvízzel. A szállóban reggelizni lehet és ebédelni is, de a vacsora a partner étteremben van! Viszont az csak a recepciónál derült ki mikor térképet is kaptunk hozzá hogy 1. 5-km re van! Ez félretájékoztatás! Előzetesen sehol nincs feltüntetve! A partner étterem a Kurta étterem ahol menű van! Mindennap ugyanaz! Két féle leves, gyümölcs és csontleves, valamint pacalpörkölt és marhapörkölt és natúr és rántott csirke és sertés szelet! Semmi más! Sem savanyú, sem desszert csak ha kér hozzá valaki és külön fizetős! Az étteremben mondani kell hogy a Hotelből jöttünk és egyből másod osztályú vendégek leszünk! Az étlapról választó vendégekkel elletétben nekünk ócska régi lemez evőeszközöket hoznak és a vendégnek járó tisztelet legcsekélyebb jele sem fedezhető fel! Az étel rettenetes! A leves fel van vizezve, ízetlen, a pörkölt és galuska ehetetlenül sós! A pacalba egy marék disznó köröm csont volt és méreg erős! Senkinek sem ajánlom!
Hotel Imperial gyógyszálló! Szoba retró 80-as évek, mérete megfelelő. A hűtőszekrény 2 nap után kezd hűteni, a klíma működik , de inkább fűt mint hűt, az ágy nyikorog, a fésülködő asztali tükör koszos, foltos. A fürdőszoba mosdó csap nehezen jár, nyikorog, a mosdókagylóban nem folyik le a víz, a wc ülőke több helyen repedt s még véletlenül sem liftes, csak kb.
nyolcadik öblítésre ürít rendesen! A világítás villog. A környékbeli kutyák egész éjjel ugatnak. A falak papírból vannak, minden áthallatszik, a beszéd és még a szomszéd horkolása is! A TV jó új! Mitől gyógyszálló? Gyógyszolgáltatás és a welness évek óta nem üzemel ! A szomszédos fürdőbe órával lehet belépni! A gyógyvíz állaga, színe és szaga is olyan mintha disznótrágyát kevertek volna csapvízzel. A szállóban reggelizni lehet és ebédelni is, de a vacsora a partner étteremben van! Viszont az csak a recepciónál derült ki mikor térképet is kaptunk hozzá hogy 1. 5-km re van! Ez félretájékoztatás! Előzetesen sehol nincs feltüntetve! A partner étterem a Kurta étterem ahol menű van! Mindennap ugyanaz! Két féle leves, gyümölcs és csontleves, valamint pacalpörkölt és marhapörkölt és natúr és rántott csirke és sertés szelet! Semmi más! Sem savanyú, sem desszert csak ha kér hozzá valaki és külön fizetős! Az étteremben mondani kell hogy a Hotelből jöttünk és egyből másod osztályú vendégek leszünk! Az étlapról választó vendégekkel elletétben nekünk ócska régi lemez evőeszközöket hoznak és a vendégnek járó tisztelet legcsekélyebb jele sem fedezhető fel! Az étel rettenetes! A leves fel van vizezve, ízetlen, a pörkölt és galuska ehetetlenül sós! A pacalba egy marék disznó köröm csont volt és méreg erős! Senkinek sem ajánlom!
Nagyon messze volt a Kurta Étterem! ! ! Három napig ugyanaz a két menü volt A sült krumplihoz az uborkasalátát külön kellett kérni és fizetni. A vizet is kérni kellett ami a nagy hőség ellenére sem volt hideg. A kerékpárokból kettő éppen rossz volt Nem tudtuk használni Elfáradtunk nem pihentünk A Strandolási rész viszont színvonalas, kellemes!
A szálloda fekvése jó. Az átjárás a fürdőre szintén megfelelő. A személyzet udvarias, segítőkész. De. . nem müködött a wellnes részleg, elmondás alapján már 2 éve. Ez nagy kár. Az étkezés silány. A reggeli a legalsóbb kategória. Az étterem a vacsoráztatást nem vállalja, kb1,5 km kell gyalogolni az étkezéshez.
A szálloda saját uszodája nem működött, helyette a szomszéd strand-fürdőbe volt átjutási lehetőség. Itt felnőttek részére 3 kültéri, 1 beltéri medence volt használható, melyből 1 thermál medence volt számunkra (és az ott tartózkodók 80%-a részére) élvezhető, 36 C hőmérsékletével.
A reggeli elég későn, 8 órakor kezdődött, és 10-ig lehetett igénybe venni. Ebből adódóan 8-kor óriási zsúfoltság, és folyamatos étel uténpótlási fennakadás volt tapasztalható, 9-10-ig viszont már üres volt az étkezde. Vacsora egy nagyon hangulatos, de kb. 1-1. 5 km távolságra lévő kisvendéglőben volt, ahol nagyon-nagyon egyhangú (két leves, 3 főétel, minden este ugyan az) illetve egy plusz főételre a vagy még nincs készen, vagy már elfogyott lehetőség volt adott. Egyszer már voltunk ebben a hotelben, még egyszer valószínűleg nem leszünk.
Nem volt nyitva a wellness részleg, a csili-vili étteremben a a kínálat egyhangú volt és rossz minőségű, külön kellet fizetni a savanyúért, nem, volt desszert, gyümölcs. A pincérek viszont udvariasak voltak. Reggelinél is a legolcsóbbb felvágott voit, hideg volt a virsli, tojásszerűség, nem volt utánpótlás. Sok légy volt.
Sok helyen voltunk, az étel itt volt a legsilányabb. A szobában a matracok kifeküdtek, a pótágy nyikorog, konnektorok kijátnak, wc-deszka mozog, a hűtó kicsi , alig hűt. A takarítók munkája dicséretes. A recepció is udvarias.
A szállodai wellness nem üzemel! Ez egy nagy csalódás volt mert kimondottan ezért foglaltam itt! A vacsora a szállodától több kilométerre van a választék silány a kiszolgálás lassú. Több mint egy órát vártunk míg kihozták az ételt. 5 féle ételből lehetett elvileg választani de általában ebből csak 3 féle volt!
Nem okozott gondot hogy nyáron a szálloda melletti gyógyfürdőben kell fürdeni a szálloda wellness részlege helyett, de szívesebben vacsoráztunk volna a szálloda éttermében mert a vacsorát a szálloda partner éttermében kellett elfogyasztani ami majd két kilométerre volt a szállodától és nem volt semmilyen közlekedési megoldás csak gyalog vagy a saját autóval, hogyan működött a szálloda étterme csak ott a szálloda vendégei nem vacsoráztak, amíg a szállodában A és B menü közül lehetett válogatni minden nap addig a partner étteremben a szálloda vendégeinek csak mindennap ugyanaz a menü állt rendelkezésére vacsorára, ha a vacsorát a szálloda éttermében fogyaszthattok volna el akkor tudtunk volna vacsora után egy kellemes alkoholos italt is elfogyasztani!
Tetszett a szálloda, már visszatérő vendégek voltunk. A személyzet kedves. Sajnos most a wellness rész egyáltalán nem működött, zárva van. Pedig előző látogatásunk során az nagyon tetszett. Jó azonban, hogy szabad átjárás van a mellette lévő fürdőbe. Félpanziót kértünk, de a vacsora sajnos elég messze lévő partner étteremben van.
Gyalog kb. 20 perc, autóval 2-3 perc. Ez kényelmetlen, főleg hogy 38 fok volt. Lehet szerencsésebb csak reggelivel foglalni (az helyben van) és lehet közelebb pl. a strandon vacsorázni vagy akár a szállodában lévő Termál étteremben, ami szintén nyitva volt este 8-ig. Érthetelen, hogy miért nem velük kötöttek szerződést a félpanzióra. A szobánk nagyon messze volt a recepciótól, ez nem lett volna gond, de a wifi a mi szobánkban már nem működött.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.
6200Kiskőrös, Erdőtelki u. 21
Foglalás: +36 1 4578450 (Szállásvadász)
Bejelentkezés
1400
2200
Kijelentkezés
700
1000
Wellness szolgáltatások
• fedett úszómedence • szauna • masszázs • infraszauna • finnszauna • gyógymedence • sóbarlang • közvetlen átjárás a városi fürdőbe
Internet
• Ingyenes WI-FI a szálláshely teljes területén
Szép kártya elfogadás
• OTP SZÉP kártya • K&H SZÉP kártya • MBH SZÉP kártya
Parkolás info
• Szabadtéri parkoló, nem őrzött: ingyenes (Foglalás nem szükséges)
Kisállat bevihető
• Kis testű kutya: 5000 Forint / nap (Foglalás szükséges) • Macska: 5000 Forint / nap (Foglalás szükséges)