Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Jó hely.

Sóstó Csárda KiskunhalasSóstó Csárda Kiskunhalas a térképen

2012. decemberben, családjával járt ittÉrtékelt: 2013. október 9.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Nem biztos, hogy jót tesz egy helynek, ha túldicsérik. Így járt a Gyradiko, a Bors, s még sorolhatnám. Az ember elmegy s azzal jön el, hogy nem is annyira jó, mint mondják. Holott, ha beül minden előismeret nélkül, elégedetten távozik. Így jártunk mi is a Decanter magazin által 92 ponttal jutalmazott Sóstói csárdával. 92 pont a 100-ból? Ne vicceljünk! Akkor ma Magyarországon többszáz 90 pont feletti étterem van. Bár úgy lenne! A Sóstói csárdában eddig három ízben ettünk, s bízvást kijelenthető, átlag feletti csárda, benne van a legjobb húszban. Csárdaműfajban. Talán a legjobb tízben is. De vannak itt is mellélövések, a minőség aránylag egyenletes, de vannak bakik, s vannak kiemelkedőbb mozzanatok. Roston sültekben például nagyon jók, de ízletes a halászléjük is. Kulináris csodákat ne várjunk, a hagyományos magyar ízeket nyújtják az átlagnál valamivel igényesebb kivitelezésben. Tágas parkoló, rusztikus hangulat, korrekt kiszolgálás, nagy adagok és rendben levő, arányos árak jellemzik a helyet.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:
Hangulat:
Ár / érték arány:
Tisztaság:
Fényképek (18)
Sóstó Csárda Kiskunhalas - Külső képSóstó Csárda Kiskunhalas - BelsőSóstó Csárda Kiskunhalas - EgyébSóstó Csárda Kiskunhalas - BelsőSóstó Csárda Kiskunhalas - Étel/italSóstó Csárda Kiskunhalas - Étel/italSóstó Csárda Kiskunhalas - Étel/italSóstó Csárda Kiskunhalas - Étlap/itallapSóstó Csárda Kiskunhalas - Étlap/itallapSóstó Csárda Kiskunhalas - Étlap/itallapSóstó Csárda Kiskunhalas - Étlap/itallapSóstó Csárda Kiskunhalas - Külső képSóstó Csárda Kiskunhalas - Étel/italSóstó Csárda Kiskunhalas - Étel/italSóstó Csárda Kiskunhalas - Étel/italSóstó Csárda Kiskunhalas - BelsőSóstó Csárda Kiskunhalas - Étel/italSóstó Csárda Kiskunhalas - Étel/ital

Sóstó Csárda további értékelései

2021.06.21barátokkal
A Sóstói csárdába visszajárunk időnként, legutóbb egy közeli barátommal tértünk be ide. Szépen hozzák a klasszikus magyar ízeket. Ezúttal, csülkös pacalt kértem, ami jó volt, hasonlóan a harcsához, a somlói viszont csalódást okozott, a tejszínhab valamiféle pótlék volt, maga a galuska sem hozta...
2020.01.21a párjával
Kiváló
Kifogástalan ételek,profi kiszolgálás. Röviden ennyi jellemző a helyre. Tiszta szép hely. Mindenkinek ajánlom aki arra jár. Magyaros konyha, remek😉
2019.02.28családjával
Kiváló
Helybéliként persze nem szeretném túlértékelni a helyet de az utóbbi pár évben kb huszon akárhányszor voltam voltunk sosem csalódtam. Volt ebben elvitel is de az is megfelelően elcsomagolva díszítve az ételek.Legtöbbször sóstó tálat kértünk annyit kaptunk hogy másnapra is elég volt, mindig friss....
Népszerű szállások a környéken
Nyuszis Apartman Kiskunmajsa - Napi árak önellátással
Napi árak önellátással
2025.01.06-ig
Nyuszis Apartman Kiskunmajsa
17.500 Ft / 2 fő / éj-től ellátás nélkül
Hotel Imperial Gyógyszálló Kiskőrös - Kikapcsolódás Kiskőrösön korlátlan gyógyfürdőzéssel, félpanziós ellátással
Kikapcsolódás Kiskőrösön korlátlan gyógyfürdőzéssel, félpanziós ellátással
2024.12.24-ig
Hotel Imperial Gyógyszálló Kiskőrös
69.900 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Colosseum Wellness Hotel Mórahalom - Kedvezményes ár félpanzióval
Kedvezményes ár félpanzióval
2024.12.20-ig
Colosseum Wellness Hotel Mórahalom
103.600 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval