Kozárdi Kamra Kozárd

Csorogtam hát az etető felé, mögöttem a helyi busz tolta a faromat, mert csak nézelődtem, forgattam a fejem, hát hol is van ez a Kamra, aztán egyszer csak elfogyott a türelmem, tologasd ám a szomszéd kecskéjét, és lendületesen bekanyarodtam egy utcába. És pont ott volt a Kamra! Na, milyen a Karma? Tehát egy nagy faházikó, parkoló kényelmes, hely is van, lelkesen üdvözöltek, mikor még csak fél lábbal szálltam ki a kocsiból, szóval kontaktus hamar képződött, felmentem a teraszra, főúri módon besétáltam ide meg oda, aztán mégis a teraszra telepedtem le. Nagyon közvetlen a kiszolgálás, segítő, támogató, a jó felszolgáló mindenben igazat ad, ha nem akar hibázni, jó választás, amit kérsz, és még azonnal meg is indokolja, hogy miért. Így aztán fácánlevessel kezdtem, hamar érkezett, mi panaszom lehetne rá, a másodiknak vadast kértem szalvétagombóccal, hús nem volt megnevezve, azt játszottuk, hogy majd kitalálom, milyen állatból hiányzik a nevezett darab. De hát nem volt nehéz, ránézésre is, falatra is szarvas volt az bizony, fiatal, szép állat, mint utólag megtudtam. Kis gombácskákkal volt feldobva a fogás. Három limonádé is pusztult közben házi szörppel, hosszú a nap, meleg is van, hidratáljunk csak bátran belül, aztán persze a fő szenzáció, amit a jófej plébános a lelkemre kötött, na, az a túrógombóc volt. Akármennyire jól is laktam, az azért még le fog csúszni Húú, hát az mesebeli finom volt! Igazi koronája az evésnek. Utána már csak totyogni tudtam, körbetipegtem a belső teret, kisbolt is ez egyben, helyi kézműves finomságokat is lehet kapni, el lehet nézelődni a domboldalon, aztán a fizetés úgy alakult, hogy 2650 (fácán), 3750 (3 limonádé), 6490 (szarvas), 2430 a pompás túrógombóc, szervizdíj nincs, borravaló van, meg is érdemlik az utolsó fillérig.

Hogy került ide? Hiszen sehol a környéken nincs, nem láttunk gerendaházat a népi épületek között, merthogy fenyőfa sincs erre. Odaát, Szlovákiában igen, ott voltak, talán ma is épülnek gerendaházak. Itt erősen tájidegennek tűnt az étterem épülete. De végül is ebédelni mentünk, nem épületbírálatra. Leültünk a szellős, kellemes teraszon, és amíg az ételeinket megkaptuk, nem győztünk nézelődni, mert annyi minden dísz, mütyürke, ez-az van falakon, polcokon, egyebütt. Ilyen-olyan, innen-onnan, de kevésbé a helyi, palóc tárgyi kultúrából. Hogy mégis kezdjünk ráhangolódni a hely szellemére, megkóstoltam, óvatosan csak egy kis dobozzal rendeltem, a Szatócsbolt Hollókő Lagert. Ám hogy hol főzik ezt a sört, az nem derül ki, mert a dobozon csak a forgalmazó neve van feltüntetve. Sőt, az sem egyértelmű, hogy miből készül ez az ital. Magyarul árpamaláta, angolul wheat malt a dobozra írt fő összetevője. Nekünk a kettő nem ugyanaz! És hát olyan érzésem volt, hogy van ebben a főzetben lehetőség, de az még nincs egészen kibontva, dolgozni kellene még rajta. Mindez 1490 forintért! Hogy lenyugodjon a kedélyem, rendeltem gyorsan egy üveggel a kedvencemből: belga Leffe barnát 1290-ért. . . ! Mecsoda különbség! Aztán megérkeztek az ételek. A párom imádja a leveseket, ezért, a neve ellenére nem helyi népi ételt, palócgulyás levest kért. Ismerjük, itthon is főzzük. Csakhogy ez itt nem leves volt, hanem valami sűrű trutymó, megállt benne a kanál. Túl sok liszt a habarásban és, vagy szétfőtt a krumpli? Az íze viszont jó volt, és a pincér elmondása szerint eredeti módon, ürühúsból készült. Főételként mindketten sertésszűzet ettünk tócsnival, gombával, füstölt sajttal. Ezekből a hozzávalókból akár finom is lehetett volna, ehelyett teljességgel íztelen volt. Sóztuk, de attól nem lett jobb. Az ugyancsak íztelen, ráadásul kemény kenyér sem segített. Persze rendelhettünk volna garnélás tésztát vagy ricottás raviolit is, csak hát szerettünk volna a helyi, palócföldi ízekkel ismerkedni. . . Nekünk ez, ennyi volt hát a Kozárdi Kamra, nem mentünk vissza. A kellemesen laza modorú fiatal pincérnek viszont ezúton is köszönjük a szakszerű kiszolgálást, a velünk való szívélyes törődést.