Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Átlagos konyha, többnyire jó áron

Autós Csárda MakóAutós Csárda Makó a térképen

2016. októberben, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2016. október 27.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Az Autós csárdába pont harmadszor tértünk be, alighanem az van megírva a csillagokba, hogy 8 évenként benézzünk ide.
Voltunk összesen heten, három gyermek, négy felnőtt, elég sok mindent rendeltünk. A marhapörkölt jó ízű volt, a hús túlkészült a szétesés határáig, a paprika színe nem volt domináns, a galuskában nem leltünk hibát, nem is kerestünk. A gyümölcsleves lazára sikeredett, átlagnál jobb volt, déli gyümölcsökből készült, a halászlének kifejezetten jó ízű volt a leve, egyenesen remek, a friss hal túlfőtt, volt benne ikra is, amit értékeltünk. 1300 ftért abszolút rendben volt. A haltepertőt élvezhetőnek találtuk, ettem meggyőzőbbet is, a tartárt hamar kaptuk, korrekt volt, a sült hagyma is. A hawaii csirkemell átlagos lett, a vargányás bruschetta viszont jó. A harcsa nem roston sült, mint az étlap ígérte, hanem bő olajban, nem volt rossz, 2400 forintért elfogadtunk volna nagyobb adagot, meglehetősen puritán mirelit zöldségegyveleget adtak hozzá, nem ártott volna megdobni még a fogást valamivel, így befejezetlenségélményt adott. A milánói makaróni menza minőségű volt, nekem nem akadt nagyobb bajom vele de a fiam és a nejem nagyon leszólták.
A felszolgálót megkérdeztem amikor bementünk, hogy összetolhatjuk-e a két hátsó asztalt flegmán, félvállról válaszolt “felőlem összetolhatják, bánom is én”. Ha így reagál egy pincér és ketten vagyunk csak, akkor meggyőzöm a társam, hogy kiforduljunk a helyről. Itt ezt nem lehetett megtenni. Később normálisabb hangvételre váltott a leányzó, mintha kicserélték volna, bennem minden esetre a tüske megmaradt.
A beltér színvonalasabb mint volt, mint 8-10 éve, kovácsoltvas székek és asztalok vannak, a mosdó kifejezetten dizájnos. Összességében négypontos élmény.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Átlagos
Kiszolgálás:Gyenge
Hangulat:
Ár / érték arány:
Tisztaság:
Fényképek (17)
Autós Csárda Makó - Külső képAutós Csárda Makó - EgyébAutós Csárda Makó - Külső képAutós Csárda Makó - Külső képAutós Csárda Makó - Étlap/itallapAutós Csárda Makó - Étlap/itallapAutós Csárda Makó - Étlap/itallapAutós Csárda Makó - Étlap/itallapAutós Csárda Makó - BelsőAutós Csárda Makó - Étel/italAutós Csárda Makó - Étel/italAutós Csárda Makó - Étel/italAutós Csárda Makó - Étel/italAutós Csárda Makó - Étel/italAutós Csárda Makó - Étel/italAutós Csárda Makó - Étel/italAutós Csárda Makó - Étel/ital

Autós Csárda további értékelései

2019.08.12a párjával
Átlagos
Egy hétfői napon jártunk itt a párommal, vendég alig volt, el lehet mondani, hogy az ürességtől kongott az étterem. A leves és a másodikként rendelt marhapörkölt átlagos volt, ugyan úgy mint a kiszolgálás. Az ár amit fizettünk, ezekért az ételekért szerintünk sok volt. A limonádéból hiányzott a...
2017.08.05családjával
Nagyon meglepett, hogy egyszerűsége ellenéremilyen kellemes hely, a megszokott zsúfolt éttermi méretekhez képest tágas, levegős. A menüs étkeztetésre alapoznak, e téren nagy volt a jövés-menés a vendégek körében. Ennek ellenére az étlap van olyan változatos, mint egy belvárosi étteremben....
2016.03.29gyerekekkel
Egy családi vacsorán voltunk az étteremben.Az étlap változatos.A megrendelt ételeket elég gyorsan kihozták.Az ételek finomak és izletesek voltak.Az adagok böségesek voltak az ételek frissek és melegek voltak ,nem találtunk hibát bennük.A kiszolgálók udvariasak ,figyelmesek voltak. Az étterem...
Népszerű szállások a környéken
Allium Apartman Makó - Napi árak
Napi árak
2024.09.01-ig
Allium Apartman Makó
14.000 Ft / 2 fő / éj-től ellátás nélkül
Hotel Elixír Mórahalom - 2 éjszakás ajánlat
2 éjszakás ajánlat
2024.12.21-ig
Hotel Elixír Mórahalom
76.480 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Colosseum Wellness Hotel Mórahalom - Kedvezményes ár félpanzióval
Kedvezményes ár félpanzióval
2024.12.20-ig
Colosseum Wellness Hotel Mórahalom
95.600 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval