Jogos a dicséret

Ezt a helyet azért meg kellene dicsérni, mert tartalmas nagyon. Nem messze a városközponttól, egy modern épületben foglal helyet, úgy, hogy az udvarán azért népi skanzen is van. (Egyébként beköltözött ide az Espersit-ház anyaga is, mert az a hely most zárva tart.) Szóval, érkezésemkor részletes útmutatást kaptam a posztoló úrtól a portán, hogy mi hol található, aztán elengedtek élvezkedni a tárlókhoz. Azért egy érdekes kis Szimat Tódor-szerű figura a nyomomba szegődött, mint a vicces régi filmekben, ügyetlenül álcázta, hogy figyel és követ, én meg jól elszórakoztam ezzel. Mint Forman Fekete Péterében. A földszintet körbejártam, megcsodáltam én is a régi Fordot, meg a szobabelsőket. Az emeleten jó ízléssel és arányérzékkel berendezett életképek vannak, hagyományos viseletek, meg néhány festmény is a haza nagyjairól. Ekkor feljött az eleven beléptetőrendszer is, elbeszélgettünk a képekről, meg a jelentőségükről, illendően rávetítettük a nagyságot a múltra meg a mára, mértékkel el is politizálgattunk, és ettől egy kicsit jobban is tiszteltük egymást. Aztán egy sokat tudó tanítónővel kisétáltunk az udvarra, és végiglátogattuk a skanzen házait, közben szerényen csillogtattam a tájházakban eddig megszerzett tudásomat, és alaposan megvolt a véleményünk az oktatási rendszerről is. Valahogy így telt a nap, gazdag tudással, látvánnyal, hellyel és idővel átitatva.