Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Rózsás lett a hangulatunk

Rózsa Étterem MezőkövesdRózsa Étterem Mezőkövesd a térképen

Kiváló 2019. márciusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2019. március 21.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Miután eldöntöttük, hogy eljövünk Zsóry fürdőbe sokat keresgéltem a környéken és a 3-as út mentén valami klassz kis csárdát vagy éttermet.
A NET-es értékeléseket olvasgatva ez tűnt a leginkább szimpatikusnak...és valóban jól beválasztottam, kiváló étterem.
Csütörtök délután csak két asztalnál ültek vendégek, szinte üres étterembe érkeztünk.
A fogadtatás nagyon kedves, udvarias és mosolygós. Ránk bízták, hogy hova ülünk, így a napos, növényekkel teli teremben foglaltunk helyet.
Az ételek nagyon finomak voltak, a kacsacomb omlós puha, ropogós bőrrel. A cigánypecsenye nagyon ízletes, jó fokhagymás és szaftos.
A burgonya köretek jóízűek. A desszert túros palacsinta is jó volt, bár egy kis vanília sodó könnyebbé tette volna.
Két kis hiba volt : A görög saláta kissé natúr, nyers zöldségekből áll, kellene rá olíva öntet. Vagy az asztalon, a fűszerek mellett ennek is szerepelnie kellene.
Illetve az italok – Limonádé szénsavasan kérve és rozé kisfröccs - langyosak és nincs bennük szénsav.
Patyolat tisztaság , makulátlan asztalok, tálalás. A mosdók szintén nagyon higiénikusak, szép orchideákkal dekorálva.
Az értékelésem alapján 4 pont járna az apró hibák miatt, de megadom az ötöt, mert olyan jól éreztük itt magunkat, hogy ma is emlegetjük.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:
Tisztaság:Kiváló
Fényképek (11)
Rózsa Étterem Mezőkövesd - BelsőRózsa Étterem Mezőkövesd - BelsőRózsa Étterem Mezőkövesd - BelsőRózsa Étterem Mezőkövesd - EgyébRózsa Étterem Mezőkövesd - BelsőRózsa Étterem Mezőkövesd - Étel/italRózsa Étterem Mezőkövesd - Étel/italRózsa Étterem Mezőkövesd - Étel/italRózsa Étterem Mezőkövesd - Étel/italRózsa Étterem Mezőkövesd - Étel/italRózsa Étterem Mezőkövesd - Külső kép

Rózsa Étterem további értékelései

2022.10.22a párjával
Kiváló
Ezt amúgy Zsóry fürdőre értettem. Egy hosszabb. fárasztó nap után Mezőkövesd táján jött rám a kávézhatnék, és Noszvaj felől rárontva a városra, eszembe jutott, hogy lám, lám, Zsóry fürdő volna a megfelelő, hangulatos hely ehhez. Pár nappal ezelőtt keletkezett újsághírek szerint a fürdő bezárt,...
2022.03.20családjával
Kiváló
Feleségemmel és az 1 éves gyerekünkkel érkeztünk. Kevésbé szeretem az efféle desingt amit az étterem képvisel. Kellemes meglepetésként ért az étlapon szereplő jobbnál jobban összerakott ételek. Lazac steaket kértem, mely tökéletesen volt elkészítve. Kinti terasz csak emelte a hangulatot.
2018.12.29családjával
Kiváló
Egy kellemes gyógyfürdőben eltöltött fél nap után tértünk be egy kései ebédre, elsősorban a sok pozitív vélemény miatt választottuk ezt az éttermet. Szerencsére csupa jó élményben volt részünk,isteni szarvasragu levest, bőséges és ízletes főfogást kaptunk és a desszerttel is nagyon elégedettek...
Népszerű szállások a környéken
Fenyő Panzió Mezőkövesd - Napi árak
Napi árak
2024.09.01-ig
Fenyő Panzió Mezőkövesd
15.800 Ft / 2 fő / éj-től ellátás nélkül
Szent István Hotel Eger - Tavaszváró ajánlat - extra kedvezménnyel
Tavaszváró ajánlat - extra kedvezménnyel
2024.06.16-ig
Szent István Hotel Eger
63.742 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hunguest Saliris Egerszalók - Napi ár
Napi ár
2024.12.24-ig
Hunguest Saliris Egerszalók
60.000 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval