Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Nagyszerű, kulinális, és vendéglátói élmény!

Vendelin Étterem MiskolcVendelin Étterem Miskolc a térképen

Kiváló 2015. decemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2016. január 8.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Csodálatos konyha, rendkívül barátságos, családias kiszolgálás! A tavalyi szilveszteri "buli" után, idén is ide jöttünk búcsúzni az óévtől. Az étteremben nem csalódtunk, de a "zenekar" eleinte csak zavart, később már feldühített. Az átlagos szilveszterező korosztály 50 fölött volt, nagyon jól éreztük magunkat. A zenész discó hangerővel csinálta a "műsorát", és ez idővel rendkívűl zavaróvá vált. Az asztal mellett sem tudtunk a párommal szót váltani, és a barátkozás is lehetetlen volt a szomszédokkal, ilyen a hangerő mellett. Többször szóltunk az üzletvezetőnek, hogy "beszélje rá" a zenészt, hogy halkabb zenére is tudunk táncolni. Előttünk szólt rá, levette a hangerőt, jól éreztük magunkat, de 5 percen belül fokozatosan visszaállt a "gyomorrengető" zaj. A tulajdonos is velünk szilveszterezett, neki is szóltunk, az eredmény ugyan az lett. Így éjfél után inkább eljöttünk, egy kis csendre vágyva. Az utcai petárdázás, rakétázás szinte megnyugtató csendet jelentett számunkra.
Ha javasolhatom az étterem vezetésének, tegye a helyére a "zenekart", vagy cserélje le!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:Átlagos
Ár / érték arány:Kiváló
Tisztaság:Kiváló

Vendelin Étterem további értékelései

2021.08.14a párjával
Kiváló
Régebben már jártunk ebben az étteremben. Jó a megközelítése. Láttuk a neten, hogy megújították az étlapjukat, ami nagyon megtetszett. Nagyon finom lakodalmas, falusi tyúkhúslevest kaptunk, mindketten azt választottuk, leveses tálban kaptuk, ami bőséges volt, hússal, csigatésztával, töltikével....
2020.07.26barátokkal
Átlagos
Nagyon tetszett régebben az étterem. Végre nem csak ilyen csirke meg olyan csirke, meg sertés, hanem mindenféle különlegesség. Egyébként is nagy rajongója vagyok a Szimbád filmnek, s a jellegzetes vendéglős jelenlétének, így külön öröm volt, hogy az ételek megtalálhatók sok más finomsággal az...
2019.05.23a párjával
Kiváló
Fantasztikus hely, fantasztikus ízek, korrekt árak, kedves kiszolgálás. Az egyik legjobb választás a környéken.
Népszerű szállások a környéken
Premier Hotel Miskolc - Reggelis ajánlat
Reggelis ajánlat
2025.03.29-ig
Premier Hotel Miskolc
29.600 Ft / 2 fő / éj-től reggelivel
Szent István Hotel Eger - Tavaszváró ajánlat - extra kedvezménnyel
Tavaszváró ajánlat - extra kedvezménnyel
2024.06.16-ig
Szent István Hotel Eger
63.742 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hunguest Saliris Egerszalók - Napi ár
Napi ár
2024.12.24-ig
Hunguest Saliris Egerszalók
68.000 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval