Szent László-kilátó és kápolna Mogyoród

Mit mondjak, szörnyű. Enged talán fel a föld, valamennyire megolvadt a felső réteg, és bár napok vagy hetek óta nem volt csapadék, mégis minden csupa sár volt, a legundorítóbb, a tapadós, csúszós, sárga, agyagos fajta. Volt, amikor a cipőm úgy nézett ki, mint egy számi rénszarvaspásztornak a hótalpa, 10 centi sárperemet cipeltem körbe mindkét lábamon. Ráadásul olyan ösvény vezet fel, hogy kétoldalt sűrű a bozót, tehát nem lehet sok helyen az út mellett menni, és ha odakapsz, hogy megkapaszkodj, csupa tüske, tövis Ó, hát ilyen tréfás haver a természet. Elestem, persze, csupa sár lettem, és az is megfordult a fejemben, hogy feladom. De az nem én lettem volna. Közben ezembe jutott, hogy áá, elesek itt egy nagyot, öreg fazon combnyaktörést szenved egyedül az erdőben, telefonál, mentők kijönnek, és káromkodva, anyázva csúszkálnak ők a hordággyal. Mekkora műsor lett volna. Szóval, mire nagysokára felértem, sűrű patakokban csorgott rólam a verejték a metsző hideg dacára. Na, de megvan, itt a kilátó, benne kápolnával, látjátok. Makovecz Imre, a magyar építészet szentje tervezte, magán viseli a bélyegeit. A kápolna a bejárattal szemben van, László királyunk fából faragott szobra uralja a rács mögött. Ha már ott vagy, maga az építmény nem túl magas, tehát nem kell sok emeletet mászni, így is kilátsz, a domb csúcsán van, aztán el lehet gyönyörködni a tájban. Van egy kavicsos út másik irányba a kilátótól, de nem tudom, hová vezet. Gondoltam megkerülöm inkább a fél megyét, de nem csúszkálok vissza, de aztán beláttam, hogy még a végén valahol rámesteledik, szóval nem éri meg. Tipegve, csúszkálva nagyterpeszben lecsoszogtam, ahol lehetett, inkább az erdő füvén. Nagyon sokára leértem, egy vízátfolyásba bevertem az autó alját, darabokra tört az alsó motorvédő lemez. Na, nem is részletezem, körülbelül ennyi a hozadékade szép a táj, más évszakban meg biztosan mást mutat.