Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Remek konyha, remek kiszolgálás

424 Ír Étterem & Söröző Nyíregyháza424 Ír Étterem & Söröző Nyíregyháza a térképen

Kiváló 2017. júniusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2017. június 19.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Korábban csak egy kávéra ültünk be az étterembe, most azonban párommal kipróbáltuk a konyhát is.
Délután 4 körül érkeztünk, alig-alig voltak rajtunk kívül, így asztalra nem kellett várnunk (de ahogy láttam, több asztalra el volt helyezve a "foglalt" tábla).
Június ellenére elég hűvös volt, így bent foglaltunk helyet. Az asztalra egy-egy papíralátétet tettek terítő helyett. Az alátéten egy kis szösszenet volt olvasható arról, hogy az étterem a 424-es mozdonyról kapta nevét.
Az ételekből lehet kérni féladagot is (az étlap végén van feltüntetve), ami úgy is hatalmas adag.
Elég gyakran fordulunk meg különböző vendéglátó egységekben, de most először történt azt, hogy evés közben a pincér odajött, bocsánatot kért, és megkérdezte, hogy ízlik e az étel, minden rendben van e. Apróság, de nekünk nagyon jól esett, hogy ennyire figyelnenk a vendégre.
SZÉP kártyával lehet fizetni.
A kiszolgálás és az ételek 10/10-es. Remek hely, maximálisan meg voltunk elégedve mindennel. Még visszatérünk.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:Kiváló
Tisztaság:Kiváló

424 Ír Étterem & Söröző további értékelései

2021.11.16a párjával
Imádom ezt a desszertet, és ahol látom, megkóstolom. Szerintem az egyik legcsodásabb sütemény-költemény, de legyetek óvatosak kedves Brownie-kedvelők és Brownie-kíváncsiak, mert nagyon el is lehet rontani (és ne fogjátok rám, hogy én beszéltelek rá a kóstolásra!). Tehát beültünk ide a 424-be, és...
2021.11.14barátokkal
Kiváló
A múzeumfaluba a Márton napi libanapokra érkeztünk, de ebédre újra a 424-ben kötöttünk ki. A hely semmit nem változottt. Az étlapon rengeteg ételből lehet választani, mindenből van fél adag is, a pincér már az ajtóban fogadott, kedves, udvarias volt. Átnézve az étlapot, nem találtunk libát, de...
2020.09.26barátokkal
Kiváló
Sóstói séta közben eleredt az eső, így bemenekültünk az étterembe, egy rég nam látott barátnőmmel sörözni. A teraszon kicsit vizesek voltak az asztalok, ezért bent ültünk le. Csak pihenni,sörözni, beszélgatni szerettünk volna. A pincér rögtön érkezéskor megkérdezte, hozhat e étlapot, nagyon...
Népszerű szállások a környéken
Hunguest Hotel Sóstó Nyíregyháza - Sóstó - Legjobb ár fürdőbelépővel
Legjobb ár fürdőbelépővel
2024.12.20-ig
Hunguest Hotel Sóstó Nyíregyháza - Sóstó
110.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Nagyerdő Debrecen - Nyugdíjas napok
Nyugdíjas napok
2024.08.31-ig
Hotel Nagyerdő Debrecen
132.000 Ft / 2 fő / 4 éj-től félpanzióval
Hungarospa Thermal Hotel Hajdúszoboszló - Prémium nyár
Prémium nyár
2024.09.01-ig
Hungarospa Thermal Hotel Hajdúszoboszló
140.800 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval