Jól éreztük magunkat itt.

A St John pubban voltunk pár éve, alapvetően korrekt fősodratú ételeket kaptunk, gigantikus adagokat, elfogadható áron. Kár, hogy pangasiust adtak harcsa helyett, ez nagyon nem szép dolog, ki tudja, talán ma már nem teszik azt. Most egy hosszú nap lecsengetéseként tértünk be ebbe a hangulatos, otthonos, autentikus pub-ba, meginni egy zárósört.
Krusovicét és Radebergert csapolnak, stílszerűbb lenne a Bombardier, a Hobgoblin vagy az Iron Maiden remek ale söre, de hát, ha ez van, ez van. Én az előbbire szavaztam, a társaság megoszlott, ketten-ketten választottunk egyféle sört, így megkóstolhattam a Radebergert is, s megállapíthattam, hogy a Krusovicét továbbra is jobban szeretem.
A felszolgáló srác kikapcsolta a rádiót nagy örömünkre s tett valami mai zenét, megkértük, hogy ha van Deep Purple, Pink Floyd vagy Uriah heep, vagy ehhez hasonló jó régi zene a hatvanas, hetvenes évek fordulójáról, akkor esetleg azt tegyen. Egy kiváló Deep Purple best of-ot indított el, az 1969 és 1973 között nótákból összeállítva, ami tovább marasztalt, úgyhogy ültünk vagy negyven percet, míg végigment a Hush, a Fireball, a Child In Time, a Speed King, a Strange Kind of Woman s még vagy két dal. Egy pohár sör felett merengtünk azon, hogy milyen szép az élet s mekkora nagy banda volt a Mély Bíborról elnevezett társulat.
Pangasius-szal nem volt kontaktusunk, így ezúttal teljes mértékben kedvünkre volt a St. John Pub.
S bár ez nem egy vitafórum, de a tényszerűség jegyében nem állom meg, hogy ne jelezzem: a sertés- vagy marhahús nem vért ereszt, ha megvágjuk, a vér az le van eresztve az állat levágásakor. Hanem húslevet, ami inkább jó jel, mint rossz, a hús átsütése a gasztronómiai brutalitások egyike.