Krusovicét és Radebergert csapolnak, stílszerűbb lenne a Bombardier, a Hobgoblin vagy az Iron Maiden remek ale söre, de hát, ha ez van, ez van. Én az előbbire szavaztam, a társaság megoszlott, ketten-ketten választottunk egyféle sört, így megkóstolhattam a Radebergert is, s megállapíthattam, hogy a Krusovicét továbbra is jobban szeretem. A felszolgáló srác kikapcsolta a rádiót nagy örömünkre s tett valami mai zenét, megkértük, hogy ha van Deep Purple, Pink Floyd vagy Uriah heep, vagy ehhez hasonló jó régi zene a hatvanas, hetvenes évek fordulójáról, akkor esetleg azt tegyen. Egy kiváló Deep Purple best of-ot indított el, az 1969 és 1973 között nótákból összeállítva, ami tovább marasztalt, úgyhogy ültünk vagy negyven percet, míg végigment a Hush, a Fireball, a Child In Time, a Speed King, a Strange Kind of Woman s még vagy két dal. Egy pohár sör felett merengtünk azon, hogy milyen szép az élet s mekkora nagy banda volt a Mély Bíborról elnevezett társulat. Pangasius-szal nem volt kontaktusunk, így ezúttal teljes mértékben kedvünkre volt a St. John Pub. S bár ez nem egy vitafórum, de a tényszerűség jegyében nem állom meg, hogy ne jelezzem: a sertés- vagy marhahús nem vért ereszt, ha megvágjuk, a vér az le van eresztve az állat levágásakor. Hanem húslevet, ami inkább jó jel, mint rossz, a hús átsütése a gasztronómiai brutalitások egyike.
