Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

megérte várni

Kemencés Csárda ÓpusztaszerKemencés Csárda Ópusztaszer a térképen

2013. szeptemberben, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2014. szeptember 19.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A park meglátogatása után hazafelé tértünk ide be vacsorázni, délután 4 órakor. Az időpontot azért írtam, mert ilyenkor elvileg kevesen vacsoráznak. De nem itt. Az összes belső terem foglalt volt, mindegyik teremben külön-külön más-más csoport volt, az egyikben talán esküvő, a másikban baráti találkozó, így mi a kerthelyiségbe „szorultunk”, ami mondjuk ebben a nagy melegben nem is volt baj. Már az utcán ki volt írva, és az étlapon is jelezték, hogy az ételek frissen készünlnek, ezért jó 40 percet kell rá várni. Mivel nem akartunk más éttermet keresni, így tudomásul vettük a késést. A kiszolgálás, azaz a rendelésfelvétel, az italok kihozatala gyors volt, az ételre vártunk…
Közben, hogy ne unatkozzunk egy citerazenekar szórakoztatott minket, kint űlőket. A bentieket egy cigányzenekar, mert azt is hallottuk. Aztán négy – öt citerazene után az együttes pihenni tért. Itt már éreztük, hogy telik az idő. Negyed óra szünet után a citerazenekar újra előkerült, és ujra játszani kezdett. A második, vagy harmadik szám közben megérkezett a rendelt ételünk. Rá sem fért a tányérra annyit hoztak. Mondtuk, hogy nem kétszemélyes tálat kértünk, de megnyugtattak, náluk ekkora egy adag. Csak mondanám, hogy kb kettő és fél szer akkora volt itt egy adag, mint máshol. Nem spóroltak vele.
Nem is tudtuk megenni. De mások sem. Az étterem szépen becsomagolva visszahozta a maradékot a fizetéskor. Finom volt, sok volt, a műsort is kaptunk, igaz kb kettő órát töltöttünk itt el, abból másfél óra várakozás volt.
Az étterem kerthelysége 3-as, pincérek 5-ös, a citerazene elég hamis volt 3-as, a lassú kiszolgálás 2-es, az étel adag/ár 5-ös.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:
Hangulat:Gyenge
Ár / érték arány:Kiváló
Tisztaság:Kiváló

Kemencés Csárda további értékelései

2022.09.29családjával
Kiváló
Remek étel kínálat, házias ízek, megfelelő környezetben. Gyors, precíz kiszolgálás, kedves személyzet. A családdal 2 személyes kemencés tálat rendeltünk, amit 3-an fogyasztottunk el, és még otthonra is maradt belőle, mert nagyon bőséges volt a tál tartalma. Desszert választék épp megfelelő, azt...
2021.06.06barátokkal
Kiváló
Családdal útnak indultunk az Ópusztaszeri nemzeti parkba, de előtte egy ebédre tértünk be a kemencés csárdába. Hely le volt foglalva. Egy roppant kedves és csinos fiatal lány fogadott bennünket. Megmutatta az asztalunkat, hozta az étlapot és itallapot. Mivel meleg volt, nem volt kétség a nagy...
2019.08.22a párjával
Átlagos
Először jártunk ebben az étteremben a személyzet nagyon jól végzi a dolgát. Már az elején nagyon kedvesen elmondták, hogy melyik ételt nem tudják kihozni, meg kérdezik, hogy izlett-e az étel stb tényleg kifogástalan. Az ételek mennyisége is rendben van. Az ár érték arány is jó. Az ételek íze 5...
Népszerű szállások a környéken
Sun City Vízisport Paradicsom Hódmezővásárhely - Reggelis ajánlat
Reggelis ajánlat
2024.09.01-ig
Sun City Vízisport Paradicsom Hódmezővásárhely
30.000 Ft / 2 fő / éj-től reggelivel
Hotel Elixír Mórahalom - 2 éjszakás ajánlat
2 éjszakás ajánlat
2024.12.21-ig
Hotel Elixír Mórahalom
76.480 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Colosseum Wellness Hotel Mórahalom - Kedvezményes ár félpanzióval
Kedvezményes ár félpanzióval
2024.12.20-ig
Colosseum Wellness Hotel Mórahalom
95.600 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval